Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Országos Ki mit tud?

Fogyatékos és sérült iskolások mérték össze tudásukat

2014. május 07. szerda

Három első és két második díjat nyertek józsefvárosi kisdiákok az Országos Ki mit tud? fővárosi megmérettetésén, így továbbjutottak az országos döntőbe. A Józsefvárosban megrendezett vetélkedőn autista, látás-, hallás-, és mozgássérült gyermekek indultak.

Minden felnőttnek, kisgyermeknek szüksége van jeles eseményekre, ünnepi pillanatokra, amelyekre heteken át készülnek, és eredményeként dicséreteket kapnak és helyezéseket érnek el – mondta a megnyitón Sántha Péterné.

A 14 oktatási intézményből – a fővárosiak mellett Nagykőrösről, Ceglédről, Szentendréről és Vácról – érkező csapatok hat kategóriában, színdarab és báb, vers, mese, ének és zene, tánc illetve rajz kategóriában mérhették össze tudásukat.

A zsűri tagjai hallhattak népmeséket, verseket, népdalokat, furulyaszót, gitáron kísért népdalt, szintetizátorral kísért éneket, sőt még klasszikus kannaütögetést is, utóbbit gépzenével tarkítva. A tánc kategóriában indulók néptáncot, ír sztepptáncot és modern táncokat mutattak be.

A Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskola kis versenyzői zene kategóriában az első és második helyezést, az iskola furulya együttese szintén az első, míg a Fibula együttes a negyedik helyet szerezte meg. Mese kategóriában Hechavarria Dávid hetedikes diák hozta el az első díjat, az iskola színjátszó csoportja pedig színdarab kategóriában lett a második.

Az első és második helyezettek továbbjutottak az országos döntőbe, melyet Kiskőrösön rendeznek meg. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben