Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Bemutatkozott a baloldali polgármesterjelölt

A szociáldemokraták Dr. Suda Dezsőt indítják Józsefvárosban

2014. június 20. péntek

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának (röviden: szociáldemokraták) elnöke, Schmuck Andor, a Mikszáth téren mutatta be VIII. kerületi polgármesterjelöltjüket, Dr. Suda Dezsőt.

A baloldali párt elnöke vázolta a párt önkormányzati programját, melynek szlogenje: a „Jól lakni és jóllakni!” – célja, hogy javítsanak a közbiztonságon és növeljék a szociális biztonságot is, valamint hogy felkarolják a szegény sorban élőket, gondoskodjanak róluk, javítsák sorsukat. A szocdemeknek fontos, hogy Magyarország élhető és biztonságos legyen, amit csak a valódi baloldal, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja képes megteremteni. A főváros kiemelten fontos terület számukra, így mindenképpen indítanak jelölteket a polgármesteri és a főpolgármesteri szék elnyerésére. Schmuck Andor szerint az új önkormányzati törvény állampolgárbarát, hiszen ezután nem kell eldönteni, hogy egy adott terület problémáival a fővároshoz vagy a helyi vezetőhöz kell fordulni, hiszen a polgármesterek a fővárosi közgyűlés tagjai lesznek, így településükért ők felelnek budapesti szinten is. Az új önkormányzati választási rendszer végre nem a pártoknak kedvez, hanem az állampolgároknak. A főpolgármester-választással kapcsolatban a szocdemek elnöke hangsúlyozta, hogy végre nem a főpolgármesternek lesz városa, hanem a városnak főpolgármestere. Kiemelte, hogy nem ért egyet azokkal, akik szerint egy civilt kell ültetni a főváros élére, aztán ha nem jól csinálja a dolgát, akkor mossuk kezeinket, hogy ő egy „civil” – minden jelölőszervezet vállalja a felelősséget jelöltjéért. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem tartja valószínűnek, hogy pártja részt venne bármilyen összefogásban, amely csak hatalomtechnikai célból kovácsolódik össze, de szívesen részt vesz értékalapú együttműködésben. „Az Összefogás pártjai (MSZP, DK, Együtt-PM) becsapták a választókat, már a választások után pár órával szétesett a szövetség. Hogyan tudtak volna kormányozni?” – tette fel a kérdést Schmuck Andor.

Schmuck Andor, a szociáldemokraták elnöke

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az elnök kifejtette, hogy fő feladataiknak a szegénység, a kiszolgáltatottság, az éhezés és a munkanélküliség csökkentését, megszüntetését tartják. 

Dr. Suda Dezső, józsefvárosi polgármester-jelölt

„Nincsenek ellenségeink, csak ellenfeleink. Ha a politikai paletta másik oldalán állók csináltak, vagy csinálnak valami hasznosat, értékeset egy településen, azt meg kell tartani, folytatni kell” – mondta Schmuck Andor, majd bemutatta józsefvárosi polgármesterjelöltjüket. Dr. Suda Dezső nyugdíjas villamosmérnök-közgazdászt már ismerhetik a kerületben lakók, hiszen az országgyűlési választásokon is ő volt a szocdemek helyi jelöltje. Fő feladatának azt tartja, hogy az élet minden területén segítsen az itt élőkön.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben