Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Díszoklevél minden védőnőnknek

Magyar Örökség-díjas a védőnői szolgálat

2014. szeptember 02. kedd

A Magyar Örökség-díjat a szellemi örökség elismeréseként ítélik oda korunk legjelentősebb teljesítményeinek. A jövőre száz esztendős magyar védőnői szolgálat is megkapta ezt az elismerést a Magyar Örökség és Európa Egyesülettől. A józsefvárosi védőnőknek most Kocsis Máté polgármester nyújtotta át egyenként a díszoklevél másolatát az Auróra utcai szakrendelő előadótermében.

Az ünnepség bevezetőjeként dr. Koroknai András, a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat igazgatója köszönte meg a védőnők lelkiismeretes és felelősségteljes munkáját.  Ők azok, akik gyakorlatilag az emberi életek kezdetétől fogva a családok testi-lelki támaszai.

Elismerésük mégis nehéz, mert az orvosok a tanulmányaik során nem, hanem csak a gyakorlatban ismerik meg a védőnői munka jelentőségét. A közel százéves hazai védőnői hivatásról Buchta Jánosné, a Fővárosi Kormányhivatal VII. és VIII. kerületi szakfelügyelő védőnője emlékezett meg röviden.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere beszédében azt rendkívüli bizalmi viszonyt emelte ki, amely a védőnők és a szülők között áll fenn, akik a legféltettebb kincsüket, a gyermeküket bízzák rá egy vadidegen emberre. „Nagyon érzékeny dolog, amit Önök csinálnak, egészségügyi, emberi és társadalmi szempontból is.  Egy nagyszerű hivatás. És nagyszerű hivatást csak nagyszerű emberek választanak, úgyhogy gratulálok a Magyar Örökség-díjhoz” – mondta a polgármester, majd egy-egy szál rózsa kíséretében egyenként adta át a díszoklevél másolatait a józsefvárosi védőnőknek.

Szellemi és anyagi megbecsülés a védőnőknek

A védőnők kulcsszerepet töltenek be a magyar egészségügyben, különös tekintettel a várandós anyák, a csecsemők, a kisgyermekek, az iskoláskorúak egészségének védelmére és egészségtudatos magatartásuk kialakítására. Ez a prevenciós szolgálat szerkezetét, képzési tartalmát és az ellátandók körét tekintve a világon egyedülálló formában működik, az alapellátás részeként, mindenki számára elérhetően, népegészségügyi feladatokat szem előtt tartva. A megbecsülés jeleként a kormánypárt kezdeményezte a magyar védőnői szolgálat hungarikummá nyilvánítását. Ennek előszobájaként a Magyar Értéktárba már felvették a szolgálatot.

Az egészségügyi dolgozók béremelési programjával összhangban a kormány az elmúlt négy évben 4,4 milliárd forinttal emelte meg a védőnői szolgáltatás támogatásának összegét. (Idén ez az összeg 2013-hoz képest 1,7 milliárddal nőtt.) 2010-hez képest a területi védőnői szolgálatra jutó finanszírozási díj 25 százaléknál nagyobb mértékben, havi 65 ezer forintot meghaladó összeggel emelkedett, az iskolavédőnői szolgálatok díja 31 százalékkal, havonta több mint 75 ezer forinttal nőtt.

99 év gyermekeink védelmében

Magyar Örökség-díjas védőnőink:

Dr. Tóth Ernőné, Gyöngyösi Jánosné,  Korom Józsefné, Kerékgyártó Istvánné, dr. Gaál Dezsőné, Mágori Katalin, Újváriné Libricz Veronika, Horváthné Dudás Erzsébet, Tabiné Újvári Ilona, Mészáros Istvánné, Emberné Almássy Mária, Mercs Ilona, Poórné Sümeghy Kinga, Brecsókné Mikus Katalin, Budai Mária, Szommer Mária, Pásztiné Pongrácz Adél, Takácsné Deme Sára, Kisné Tamási Magdolna, Antalné Tálos Katalin, Egyedné Vizi Katalin, Lázár Anita, Szabó Zsuzsa, Csősz Katalin, Csinszka Ágnes, Hámori Annamária, Bokányi Ildikó, Smainné Szegő Ágnes, Síposné Nabilek Ágnes, dr. Hajdú Tünde, Kozmáné Csontos Márta, Szívósné Székely Andrea, dr. Baranyainé Kutasi Tünde, Lukács Lászlóné, Paukó Sándorné, Romvári Frigyesné, Konyhás Mária, Liptay Andrásné, Geszterédi Andrásné, Gönczi Istvánné, Pacsics Valéria, Sindely Zsuzsanna, Vörös Gáborné, Spéthné Orosz Ilona.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben