Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„A Teleki térnek lelke van”

Szép parkkal és szoborcsoporttal gazdagodott a kerület

2014. szeptember 10. szerda

Teljesen megújult Józsefváros egyik legismertebb közterülete, a Teleki tér. A piac újjáépítése, a környező házak és utak felújítása után, most a park is megújult, és méltó emlékművet kapott a tér névadója, gróf Teleki László. Az átadón Kocsis Máté polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy a park megújulásával a Teleki tér ismét közösségformáló helyszín lehet, amilyenre minden városnak nagy szüksége van.

A Teleki tér megújulására a közpark átadása tette fel a koronát. Azok után, hogy újjáépült a piac, megújultak a társasházak és új burkolatot kaptak a környező utcák, mostantól egy gyönyörűen újjávarázsolt park várja a kikapcsolódni vágyókat, ahol rendezett, zöld környezetben tudnak beszélgetni, pihenni vagy játszani a gyerekekkel.

A tér parkjának megtervezésébe egyedülálló módon a helyi lakosokat is bevonta a józsefvárosi önkormányzat: egy tíz összejövetelből álló fórumsorozat keretében közösen döntöttek a burkolatokról, a térbútorokról, a játszótérről és a közvilágításról. A lakosok egyesületet alakítottak, amely biztosította a kapcsolatot a helyiek és a hivatalos szervek között. A téren található szoborcsoportot egy szavazás keretében választották ki.

Új fejezetet írunk a Teleki tér történetébe

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester beszédét azzal kezdte, hogy nem egy akármilyen ünnepségre kerül most sor, hiszen a Teleki térnek lelke, története és legendája van. Reményét fejezte ki, hogy az egykor virágzó, majd hányatott sorsú terület újra fényes jövő előtt áll. Nagy változás ez a Teleki tér életében, hiszen az elmúlt évtizedekben mindenki lemondott róla, hogy egyszer még lehet szép és rendezett. Mindenki lemondott arról, hogy itt lehet még új, kulturált piac, lehetnek szép házak, lehet új útburkolat, és legfőképpen lehet egy gyönyörű közpark is. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy ebbe a helyzetbe a téren lakók és az önkormányzat mostani vezetése nem törődött bele. „Nem voltunk hajlandók elfogadni azt az állapotot, ami itt volt, és mondhatni, erőnkön felül megpróbáltuk megváltoztatni. Ha most körbenézünk a téren, kijelenthetjük, hogy sikerült” – mondta a polgármester.

Kocsis Máté kiemelte, hogy Budapest egyetlen olyan terén állunk, amelyet az itt élők terveztek meg. A helyiek egyesületbe tömörültek, kitalálták, hogy milyen funkciója legyen az új parknak, és az önkormányzattal összefogva megvalósították álmukat. Ezzel az összefogással újabb történetet írtunk a Teleki tér „könyvébe” – szögezte le a polgármester. Hozzátette, ez a park abból a szempontból is egyedülálló, hogy akik létrehozták, a megóvását is vállalták, sőt a park őrzését is helyiek végzik. A Teleki tér értéke nem csupán abban rejlik, hogy egy 160 millió forintos beruházás keretében valósult meg, hanem hogy igazi közösségformáló erő. A megújulással a park egy találkozási pont lehet, ahol szorosabbá válhatnak az emberi kapcsolatok. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a bűnözők kiszorítása után újra azok az emberek kapják meg a teret, akik igazán megérdemlik, és ha élnek a lehetőséggel, a mostaninál is összetartóbb lehet a Teleki tériek közössége.

Az intézmények és közterek után a társasházak is megújulnak

„Nem állhatunk itt meg! A Teleki tér elkészült, de ezzel még nem fejeztük be a munkát. Sok az előttünk álló feladat, hiszen Józsefváros többi részéről sem mondtunk le. Ezért a következő években, az intézményeink és a közterületeink megújításának befejeztével a társasházakra fordítjuk a legnagyobb figyelmet” – mondta Kocsis Máté. A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt években megújultak iskoláink, óvodáink, új bölcsődét építettünk, újjáépítettük a Teleki téri piacot, felújítottuk a Józsefvárosi Galériát, megújultak házi orvosi rendelőink, és októberben kezdjük az Auróra utca szakrendelő felújítását. „Ezeket követték a köztereink, hiszen nemcsak a Teleki teret hoztuk rendbe, hanem megszépült a Horváth Mihály tér, a Kálvária tér, a Golgota tér, a Losonci tér, a II. János Pál pápa tér, és még hosszasan sorolhatnánk. Mindezek után most következnek a társasházak, mert nem nyugodhatunk bele abba, hogy egyes épületekben százéves állapotok uralkodnak.” Végezetül Kocsis Máté arra kérte a helyieket, hogy vegyék birtokba a parkot, mert ha nem az itt élők használják, akkor újra gyengülni fognak a közösség szálai.

Kulcsátadó és szoboravatás

A polgármester azzal adta át a park jelképes kulcsát a Társak a Teleki térért Egyesület vezetőinek, hogy használják egészséggel, és vigyázzanak rá. Feicht Rezsőné, az egyesület elnöke megilletődötten nyilatkozta, hogy ezt a parkot olyan emberek akarata hozta létre, akik hisznek a közösség erejében. Ezért a kulcsot átadják majd a fiataloknak, hogy vigyék tovább azt a hitet és szeretetet, amelyből táplálkozva megvalósulhatott egy 30-40 éve dédelgetett álom, és a Teleki tér újra régi fényében ragyoghat. 

Ezt követően a park Fórum elnevezésű terén leleplezték Mészáros Attila szobrászművész alkotásait. A „Lámpagyújtogató” szobrát Kaiser József, Balogh István és Zentai Oszkár önkormányzati képviselők, az „Invitáló ószeres”-t Sántha Péterné alpolgármester és Gondos Judit képviselőjelölt, a Teleki László szobrot pedig Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester leplezte le.

A megújult Teleki tér

A beruházás a Magdolna Negyed Program III. keretében, 160 millió forintból valósult meg. A park felújításánál 12 ezer növényt ültettek, és 8125 m2 gyepfelületet alakítottak ki, amelynek saját öntöző rendszere van. A rehabilitáció során a zöldfelület egy hektárosra bővült.

Újjáépült az ivókút, és új hulladékgyűjtőket helyeztek ki. Épült egy játszótér kicsiknek és nagyoknak, valamint egy rendezvénytér is. A Fórum (ahol a szobrok találhatók), a színpad körüli terület, illetve a körbefutó külső járda térkőburkolatot kapott. A parkot bekerítették, és parkőrök vigyázzák a rendet a nap 24 órájában.

A Teleki tér története

A Teleki tér története egészen a 18. századig nyúlik vissza, amikor az akkori városvezetés elrendelte a falusias jellegű józsefvárosi terület városiasítását. A terület már ekkor fontos szerepet töltött be a város közösségi életében, mindig is piacként működött. A 18. század végétől egészen a 19. század közepéig a környéken állatvásárokat tartottak, az egymással összefüggő piacok vonzották a kereskedőket, fuvarosokat, akik letelepedtek a környéken. 19. század közepén csak Zsibvásár térnek nevezett terület 1873-tól viseli Teleki László, a reformkor egyik legjelentősebb politikusának, írójának nevét.

A tér jellegzetes, két háromszögre osztott formája az 1850-es években alakult ki, amikor a Népszínház utca már egészen a temetőig nyúlt. Itt haladt végig a 1886-tól a Köztemetői Gőzmozdonyú Vasút, később a 28-as villamos. A 19. század második felében ócskapiac költözött a tér egyik oldalára. A másik oldalon működött az ószeres tőzsde. A századfordulón a Teleki téri ócskapiac meghatározó volt Budapest kereskedelmi életében, az ószeresek és zsibárusok házalással mindenfélét felvásároltak, és itt árulták. Akkoriban naponta akár 10 ezer vásárló is megfordult a téren.

A két világháború a tér életére és a piacra is komoly hatással volt. Az 1950-es évekig még működött a piac, de egyre romlott az állapota, és az alvilág rátette a kezét. A korábban virágozó területről az ócskapiac elköltözött, így hanyatlásnak indult. Az ’50-es évektől a piactérnek csak kis része maradt meg, és már csak élelmiszert árultak az összetákolt bódékban. A hosszú ideig elhanyagolt terület megújítását az önkormányzat tavaly kezdte el a Józsefváros Újjáépül program keretében. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben