Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lakossági fórum a Polgárok Házában

2014. szeptember 19. péntek

Az önkormányzati választásokig országszerte több mint 250 lakossági fórumot tartanak kormánypárti politikusok. A Visi Imre utcai Polgárok Házában Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszélt a józsefvárosiaknak a választások tétjéről. Kocsis Máté polgármester a társasházak állapotának javítása mellett a közbiztonság megszilárdítására vonatkozó terveit osztotta meg a hallgatósággal.

Növekedési pályán vagyunk

Hoppál Péter emlékeztetett rá, hogy öt évvel ezelőtt Józsefváros Budapest legrosszabb infrastrukturális környezetének számított, miközben a kerület baloldali vezetése 11 milliárdos adósságot halmozott fel. 2010 óta azonban már nem vett fel hitelt a kerület, a korábbit pedig az állam átvállalta. Ez országosan 1240 milliárd forintos tehertől szabadította meg az önkormányzatokat, így több pénz jut a tényleges működésre. Hasonlóan súlyos örökség volt az energiaszektor külföldi kézbe adása, amelynek következtében a fizetésükhöz képest a magyarok fizették a legmagasabb rezsidíjakat Európában.

A rezsicsökkentés negyedik hullámával 2014 végére elérjük, hogy a 28 uniós tagállam között a középmezőnybe kerülünk. Sőt a kormány célja az, hogy a magyarok fizessék a legkevesebbet, ennek érdekében nonprofit szektorrá alakítják az energiaszolgáltatást.  A jövő tervezésének a gazdaság fejlődése az alapja, amely 2010-ben még mínuszban volt. A legutóbbi Eurostat-adatok szerint viszont már 3,9 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ezen belül az ipari termelés és a kereskedelem növekedése 11 százalék feletti, ami a legjobb mutató a régiónkban.

Míg 2010-ben a munkanélküliségi ráta 12,5 százalékkal az egyik legmagasabb volt az EU-ban, ma 7,9 százalékon áll. A kormány célja az, hogy aki képes dolgozni, ne segélyekből tengődjön. Józsefvároson is láthatók a változások, sőt, az elmúlt négy év szemmel látható fejlődést hozott ennek a kerületnek.  Az önkormányzati választások tétje az, hogy a kerület és az ország egy irányban, kéz a kézben haladjon előre – zárta szavait az államtitkár.

Megoldandó ügyeink

Kocsis Máté polgármester nyugodt lelkiismerettel néz a józsefvárosiak szemébe, mert amit öt évvel ezelőtt vállalt, azt teljesítette. Talán a legfontosabb a VIII. kerületiek önbecsülésének visszaadása volt. Részben ezt szolgálta az intézmények és a közterületek felújítása is. „De persze nem vagyunk még készen. Nem lehet ötven év sarát 4-5 év alatt eltakarítani” – hangsúlyozta a polgármester, aki leginkább a közbiztonsággal és a társasházak állapotával elégedetlen. Ha megbízzák vele, főleg ennek a két problémának a megoldásán akar dolgozni a következő öt évben, az eddigi lendülettel.

Néhány közbiztonsági alaptételt mindjárt meg is fogalmazott. Az egyik, hogy senkit sem hatalmaz fel a rossz szociális helyzete arra, hogy másokat fenyegessen.  A másik, hogy a droghasználó kisebbség jogai nem helyezhetők a többség emberi jogai fölé. A fővárosi közgyűlésben pedig javasolni fogja a polgármestereknek a hajléktalanellátás arányos elosztását. Magyarázatul elmondta, hogy a kerület utcáin 2700 hajléktalannal küszködünk, de közülük csak 150 józsefvárosi. Kilenc hajléktalanellátónk van, míg Budán csak egy.  „A százötvenről gondoskodunk, a többiről azoknak kell, akik ideküldték őket. Ez nem embertelenség. Az az embertelenség, ha családok az utcára kerülnek, majd a nyolcadik kerületbe küldik őket, mert ott jobb a szociális ellátás.”

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben