Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lakossági fórum a Kesztyűgyárban

Közösen a megújult terekért

2014. november 26. szerda

A Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont a Szomszédsági Rendőr Program keretében megrendezett legutóbbi találkozónak. A Magdolna negyedben élők megismerhették a nemrég megújult terek biztonságáért és tisztaságáért tett intézkedéseket valamint elmondhatták észrevételeiket, javaslataikat is.

A Mátyás téren a 2012-es megújulás óta eltelt időszakban is folyamatosak a fejlesztések. „Többek között felújították a játszóteret és növényeket ültettek, a biztonság és a tisztaság érdekében éjszakánként zárják a kapukat, kiépítettek egy térfigyelő kamerarendszert, és a szomszédsági rendőrök rendszeresen járőröznek a környéken” – fejtette ki Németh Zoltán, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat munkatársa. Berecz Dénes, a Horizont Alapítvány kuratóriumának elnöke pedig azokat a bűnmegelőző és szabadidős programokat ismertette, melyeket a teret használó fiatalok számára szerveztek.

A Társak a Teleki Térért Egyesület nemcsak a lakosság és a hivatalos szervek

között közvetít, hanem programokat is szervez 

A Társak a Teleki Térért elnöke és alelnöke – Feicht Rezsőné és Frank Sándor – a tér újjáépítését megelőző közös tervezési folyamatról, illetve jelenleg végzett munkájukról is beszélt. Összetartó csapatuk nemcsak a lakosság és a hivatalos szervek között közvetít, de közösségépítő programokat is szervez. Gondozzák a növényeket, felkészítik a térgondnokokat a rájuk váró feladatokra, a nehéz körülmények között élő gyermekek számára létrehozták a Kölyökmester Football Klubot is. Beszámolójukból számos hasznos ötletet meríthettek a jelenlévők, és körvonalazódott, hogy a terek biztonságát és tisztaságát csak úgy lehet hatékonyan megőrizni, ha kialakul egy-egy helyi civil szervezet, amely szívén viseli az adott környék sorsát.

"Szomszédsági rendőrök" járőröznek a Mátyás téren

A FiDo Ifjúsági Iroda munkatársa, Pázmány Kitti a FiDo téren épült ifjúsági és sportközpontban zajló munkáról, az általuk nyújtott szolgáltatásokról, közösségi és sportprogramokról számolt be. Lakossági észrevételek elsősorban a közbiztonságot érintették, amelynek kapcsán Segyevi Zoltán, Józsefváros rendőrfőkapitánya elmondta: tapasztalataik szerint javult a közbiztonság, és továbbra is sokat tesznek ezért. Kaiser József, a kerületi polgárőrség vezetője szerint 10-12 éve még autóval sem lehetett áthajtani a téren, nemhogy sétálni rajta: a polgárőrség önkéntesei rendszeresen járőröznek a Mátyás téren is. Frank Sándor hozzátette, a rendőrség, a polgárőrség mellett a lakók felkészültsége, összefogása, az illetékesekkel való jó együttműködése is szükséges a tisztaság és a biztonság megteremtéséhez. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben