Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Eldőlt, kik kapnak állami támogatást

200 fiatal vállalkozónak segítettek az elindulásban - VIDEÓ

2014. december 05. péntek

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő - hazai forrásból megvalósuló - program keretében kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban. A támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban.

Szinte napra pontosan kilenc hónappal ezelőtt, március elején indult el a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program – emlékeztette a támogatásban részesülőket Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban.

 

A támogató döntésekről szóló értesítések átadása előtt a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: annak ellenére, hogy 1992 óta nem voltak ilyen jók a hazai foglalkoztatottsági mutatók – egy éve több mint 4 millió embernek van munkája –, a fiatalok tekintetében azonban még mindig sok a tennivaló.

Czomba Sándor hozzátette: a legtöbben a kis- és középvállalkozói szektorban dolgoznak, ezért a foglalkoztatásban erre a területre koncentrálva lehet érdemi eredményt elérni. Kiemelte: a 18–35 év közöttiek jelentős része a fővárosban keresi a lehetőségeket, vagyis ott, ahol az Európai Unió nem támogatja a fiatalok vállalkozóvá válását, ezért a kormány 830 millió forintot biztosított állami keretből a programra.

 

Több mint 3300-an jelentkeztek a programba, a 200 nyertest az üzleti tervek alapján, többlépcsős folyamat eredményeként választották ki – ismertette a részleteket Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A támogató döntésekről szóló oklevelet a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban vehették át a nyertesek, a tíz legjobb üzleti tervet készítő fiatalnak Czomba Sándor adta át az elismerést.

 

Az egyik legsikeresebbnek ígérkező vállalkozás megálmodója Horváth Domonkos volt, a Műszaki Egyetem végzős építész hallgatója, aki egy 3D nyomtatással foglalkozó cég megalapítására kapott támogatást a program keretében.

Nagy sikereket érhet el Nagy-Benes Éva is, aki laboratóriumok számára fog minőségügyi tanácsadás nyújtani.

 

Az eseményen Czomba Sándor bejelentette: a kormány folytatni, illetve a lehetőségekhez mérten bővíteni szeretné a fiatalok vállalkozóvá válását segítő programot a közép-magyarországi régióban.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben