Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Magdolna negyed

Ami az MNP III-ból még hátra van

2014. december 10. szerda

2013 elején indult és 2015 közepén fejeződik be a Magdolna negyed nagy városrehabilitációs programja. Az európai uniós pályázaton nyert pénzekből házak, terek, utcák újultak meg, és elindult számos társadalomfejlesztő kezdeményezés is. A fennmaradó összegeket ez utóbbiakra fordítja az önkormányzat, ugyanakkor további társasházak felújítására is pályázik.

Társadalmi, közösségfejlesztési, bűnmegelőzési, szociális, képzési és foglalkoztatási programok – ezek képezik a Magdolna Negyed Program III úgynevezett „soft” szolgáltatásait, amelyeket a jelenleg hatályos befejezési határidőt három hónappal meghosszabbítva, augusztus végéig kell megvalósítani. Igen szerteágazó tevékenységi körről van szó, melyet részben az önkormányzat saját intézményei, részben megbízott, kompetens külső szervezetek látnak el.

Az életminőség javítása

A szociális gondoskodást és a felzárkóztatást is szolgálják az intenzív családmegtartó, családfejlesztési  vagy a tehetséggondozó szolgáltatások, ahogyan a Fido és a Kálvária tér megújításához kapcsolódó szociális programok is.

Az épületfelújításokhoz kapcsolódva elindult társadalmi, közösségi programok közé tartozik például a különféle akciók megszervezése, lomtalanítás, parkok takarítása, zöld udvarok kialakítása, a lakossági tájékoztatás, tanácsadás, Infopont működtetése, a szomszédsági házfelügyelők alkalmazása és a szomszédsági rendőrprogram működtetése.

A foglalkoztatás elősegítése is a célok között szerepel, ezt szolgálják a Kesztyűgyárban zajló képzési és foglalkoztatási programok, a karrierfejlesztés és tanácsadás, a diákmunka-mentorálás, vagy a társadalomból kirekesztett nők foglalkoztatása és rehabilitációja.

Minderre összesen még mintegy 50 millió forintot tud fordítani a kerület a rendelkezésére álló maradványösszegből. De az önkormányzat már keresi az eszközöket és a megoldási lehetőségeket az elért eredmények fenntartására is – részben saját intézményei révén, részben civil partnerek bevonásával (pl. a szociális mosoda vagy a FiDo-téri közösségi intézmény működésének segítésére).

Plusz pénz a társasházakra

Az MNP III során nemcsak önkormányzati épületek újultak meg, hanem az erre pályázó társasházak is támogatást kaphattak közös tulajdoni részeik felújítására. Ezt a sikeres programelemet is folytatni kívánja az önkormányzat, méghozzá az eredeti program műszaki tartalmának bővítése révén, amire a vonatkozó kormányrendelet lehetőséget nyújt. Összességében több mint 570 millió forintra pályázik a kerület. Ebből a bérlakások korszerűsítésére és a közösségi sportudvarok, sportpályák megvilágítására szánt összegek mellett a legnagyobb keretet, több mint 460 milliót, a társasházak felújítására fordítja.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben