Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Hamvas-fürt borművészeti díj

Szepsy István kapta az elismerést

2014. december 25. csütörtök

A Józsefvárosi Galériában Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész plasztikáinak környezetében adták át Szepsy István tokaji bortermelőnek a Hamvas-fürt borművészeti díjat. Méltatásában Dr. Rohály Gábor elmondta, hogy a díjazottnak köszönhetjük a magyar száraz fehérbor újjászületését.

A Józsefvárosi Galéria adott otthont a Százados úti művésztelepen élő és alkotó Mihály Gábor legutóbbi társas kiállításának, így nem volt véletlen, hogy idehívta borkedvelő barátait és ismerőseit egy kis ünneplésre. A Hamvas-fürt borművészeti díjat ugyanis a szobrász és Molnár Pál újságíró alapította és 2005 óta adományozzák a Kárpát-medencei borkultúráért, borászatért sokat tevő embereknek, közösségeknek.

Szepsy István tokaji borász és Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművész

A díjátadó elején a Vándor Vokál szórakoztatta a közönséget egy boros témájú magyar népdalcsokorral, majd Mihály Gábor mutatta be a díjat, egy nem szokványos Miska-kancsót. Először is azért sem hétköznapi, mert bronzból készült, másodszor pedig Hamvas Béla múlt századi filozófus és ismert borkedvelő arcát formázza.

Ezek után Dr. Rohály Gábor címzetes egyetemi docens mondta el laudációját, melyben – többek között – felemlegette azt az ellentmondást, amely Szepsy István díjainak sokasága és szerénysége között áll fenn. Ma már a sokszorosan elismert tokaji borász a legismertebb magyar bortermelő. Világszerte figyelik, mit csinál, milyen bort készít, a világ legismertebb borászai között egy személyben testesíti meg a magyar borászatot. A hazaiaknak pedig követendő példa. Az, hogy Tokaj-Hegyalján ma a száraz fehér furmint reneszánszáról beszélhetünk, szintén neki köszönhető, amely magával vonta a magyar száraz fehér borok minőségi javulását és megbecsülésének növekedését.

Szepsy István, az aszúkirály

A díjazott, Szepsy István szokásos szerénységgel köszönte meg a díjat, és elmondta, hogy egész életében csak arra törekedett, hogy a Kárpát-medencében található, a borászkodásra tökéletesen alkalmas, csodálatos talajadottságokat maximálisan kihasználjuk. Mert itt minden adott ahhoz, hogy gyönyörű borokat készítsünk. Felidézte, hogy a rendszerváltás után azt gondolta, hogy majd jönnek a külföldi befektetők, akiknek van elég pénzük és feltámasztják az aszút – az aszú készítés ugyanis a világ legdrágább borászati eljárása. „De nem jöttek, így kénytelenek voltunk magunk megcsinálni, magyar virtussal, pénz nélkül” – fogalmazott a borász. Szepsy István szerint a magyar borászat már eljutott a megfelelő minőségi szintre, most jön a „finomhangolás”, ami után a borok elkezdenek élni, üzenetet hordozni.

A díjátadó után a borász egy kis kóstolásra hívta a megjelenteket, ahol száraz furmintját, és hatputtonyos tokaji aszúját mutatta be.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben