Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Évről évre több a turista kerületünkben

Harmadik helyen Józsefváros

2015. február 13. péntek

Ötezerrel több turista érkezett kerületünkbe 2014-ben az azt megelőző évhez képest, amivel Magyarországon a harmadik legtöbb vendéget fogadó településsé lépett elő Józsefváros – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A kerületi beruházások, fejlesztések, a közbiztonság javulása, a változatos programok mellett a jó eredmény köszönhető a Józsefvárosban megtalálható minőségi hoteleknek is, amelyek közül legutóbb a Bo18 lett az év háromcsillagos szállodája.

Február elején hozta nyilvánosságra a KSH a 2014-es év turisztikai adatait. A turisztikailag legforgalmasabb 50 települést – a fővárost kerületeire bontva – vizsgáló adatok szerint tavaly a harmadik legtöbb vendég Józsefvárosba látogatott. Összesen mintegy 315 400 turista szállt meg kerületünk kereskedelmi szálláshelyein, mintegy ötezerrel többen, mint a 2013-as évben.

A Józsefvárosban megszálló vendégek többsége (288 221 fő) külföldről érkezett. A belföldi utazók közül 27 ezren választották kerületünk szállodáit, csaknem ezerrel többen, mint az azt megelőző évben. A vendégek átlagosan 2-3 éjszakát töltöttek nálunk, a szobák kihasználtsága – 5 százalékkal – 51,5 százalékra javult 2013-ról 2014-re.

A Turizmus Online turisztikai szakportál azt is megvizsgálta, hogy hogyan változtak az adatok 2008 óta. A hat évvel korábbi adatokhoz képest Józsefváros hat pozíciót javított.

A jó eredmény mögött több összetevő is áll. A megújuló közterek és homlokzatok kellemes környezetet teremtenek, amely a gazdag kulturális programkínálattal és a minőségi szállásaival vonzó célponttá teszi Józsefvárost. A kerületi szállodák összesen 1,391 millió vendéget tudnak fogadni havonta, ami országosan a tizenkettedik, fővárosi szinten pedig a negyedik legnagyobb kapacitás. Ezt a számot mindössze a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros tudja felülmúlni. Nem csak mennyiségben, minőségben is kiemelkedők a józsefvárosi szálláshelyek.

A TripAdvisor utazási portál legfrissebb felmérése szerint a második legjobb magyar szálloda a Lőrinc pap téri Hotel Palazzo Zichy lett az utazók választása alapján. Legutóbb a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével meghirdetett pályázat eredményeként a legjobb háromcsillagos szálloda a Vajdahunyad utcai Bo18 Hotel lett.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben