Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megvédeni a fiatalokat a drogoktól

Elkészült a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum drogellenes stratégiája

2015. április 16. csütörtök

2011 tavaszán jött létre Józsefvárosban a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum azzal a fő céllal, hogy megvédje a fiatalokat a drogoktól és a lehető legkevesebb ember kerüljön kapcsolatba a kábítószerekkel. A fórumnak jelenleg több mint harminc – civil szervezetek, alapítványok, a rendőrség, a polgárőrség képviselői, egészségügyi, drogprevenciós szakemberek – tagja van. A fórum rendszeresen ülésezik, a közelmúltban fogadta el új, 2015-2016-os kábítószer-ellenes cselekvési tervét. A kép illusztráció.

A józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) 2011 tavaszán jött létre, amelynek a kezdetekben tagja volt a Kék Pont Alapítvány is. A Kék Pont Alapítvánnyal a Józsefvárosi Önkormányzat 2010 márciusában kötött együttműködési megállapodást, hogy a kerületben élő droghasználók helyzetét javítsa. Ugyanakkor az alapítvány a vállalt feladatokat nem végezte el – többek közt nem gondoskodott a rejtett droghasználó csoportok által használt helyeken és környékén eldobált drogszemét összegyűjtéséről, ígéretük ellenére nem lett kevesebb kábítószer-használó a kerületben és nem fektettek nagy hangsúlyt a megelőzésre sem –, ami miatt a képviselő-testület megszavazta a megállapodás felmondását 2013. december 31-ei hatállyal. A Kék Pont 2014 augusztus végén döntött úgy, hogy bezárja a Magdolna negyedben található irodáját. 

Miután a korábbi drogpolitika kudarcot vallott, 2014 elején a KEF új szereplőkkel alakult újjá. Szakmailag elismert, nemzetközi programokkal dolgozó független civil szervezeteket, alapítványokat, egészségügyi szakembereket vontak be a folyamatos munkába, az elnök Ferencz Orsolya lett.

Egyre több szakember

A KEF munkájában részt vevők száma az elmúlt másfél évben folyamatosan bővült. A fórum az idén három ülést tartott, megalakította új munkacsoportjait és prevenciós képzés megindítására tett javaslatot.

Ferencz Orsolya a KEF eddigi legfontosabb tevékenységének Józsefváros drogellenes stratégiájának megalkotását jelölte meg. A KEF februári ülésén elfogadott stratégia egy olyan cselekvési terv, amely három alappillérre épül: a prevenció, a közbiztonság, illetve az egészségügyi és szociális segítségnyújtás.

Megelőzési programok az iskolákban

„Terveink szerint Józsefvárosban bevezetünk olyan, 12 alkalomból álló, preventív, oktatási programot, ami sokrétűen mutatja be, miképpen lehet elkerülni a drog kínálta csapdahelyzeteket. Mindezek mellett életvezetési tanácsokat is kell nyújtani” – mondta Ferencz Orsolya.

A programban pedagógusok részére is szerveznek továbbképzéseket, az első preventív-oktatási képzés 2015 májusában, majd augusztusban lesz. Így szeptemberben tervek szerint el is indulhatnak az oktatási kurzusok a diákok részére.

Visszaszorítani a drogkínálatot

A bűnmegelőzés, bűnüldözés a kínálatcsökkentés területén tud jelentős eredményeket elérni. A KEF elnöke bízik abban, hogy a rendőrség a polgárőrséggel, a józsefvárosi közfelügyelettel együttműködve komoly eredményeket tud felmutatni a kerületben, amihez a KEF is minden támogatást megad. A fórum támogatja az iskolák környékén civil önkéntesek felkészítését is arra, hogy megóvja a gyermekeket a kábítószer-terjesztőktől.

Rászorulók ellátása

A drogfogyasztás Magyarországon bűncselekménynek számít, de a függő embereken segíteni kell, amennyiben erre ők maguk is nyitottak. Mint Ferencz Orsolya mondja, a tervek szerint a bentlakásos, rehabilitációs intézetet hatékonyan működtető Emberbarát Alapítvánnyal terveznek szorosabb együttműködést, hogy a józsefvárosi drogbetegeken segíteni tudjanak.

Kevesebb drogszemét

A Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat – amely korábban és jelenleg is végzi a drogszemét összegyűjtését a kerületben – jelentése alapján tavaly augusztus, a Kék Pont távozása óta több 40 százalékkal csökkent a begyűjtött drogszemét (az eldobált tűk) száma. Az elmúlt évben csökkentek a kábítószerügyekkel kapcsolatos lakossági panaszok, és a további közbiztonsági döntéseknek, a rendőrség fellépésének köszönhetően nőtt a lakosság biztonságérzete.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben