Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megismerés, elfogadás és szeretet

Kultúrák találkozása a Németh László Általános Iskolában

2015. április 24. péntek

Egy több hetes programsorozat záróünnepségét tartották pénteken a Németh László Általános Iskolában. A Béke Háló Nemzetközi Nevelési Program támogatásával megvalósult, Kultúrák Találkozása című projekt lehetőséget adott a diákoknak, hogy jobban megismerjék a különböző kultúrák színes, sokrétű világát.

A programsorozat keretében a diákok többek között kiselőadásokat tartottak társaiknak a különböző kultúrák szokásairól, egy főzőverseny keretében – melyre ők maguk válogatták össze az elkészített ételek receptjét – megismerkedhettek a különböző népek jellegzetes ételeivel. Helytörténeti sétán és rendhagyó irodalomórán vettek részt az iskola névadója, Németh László lányával, Németh Magdával, ellátogattak a Holokauszt Emlékközpontba, az egészségmegőrző napon jógázhattak, néptáncot tanulhattak és kipróbálhatták az önvédelmi sportokat.

A programsorozat záró rendezvényén­ – melyen jelen volt Sántha Péterné alpolgármester és Szabóné Fónagy Erzsébet tankerület vezető is – Schranz Sándorné igazgató és Téglásy Klára, Béke Háló program munkatársa köszöntötték a jelenlévő vendégeket, köztük a XVI. kerületi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és a Szent László Gimnázium diákjait, a Józsefvárosi Zeneiskola növendékeit és a Dejtár tánccsoport táncosait.

A házigazda iskola diákjai és a zeneiskolások magyar népdalokkal és népdal-feldolgozásokkal örvendeztették meg a közönséget, a Dejtár Tánccsoport pedig a szeretet és elfogadás fontosságát hangsúlyozó táncprodukciót és roma néptáncokat mutatott be. A roma néptánc alaplépéseit a résztvevők is megtanulhatták egy spontán táncházban.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben