Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egy korszak lezárult

Elballagtak a józsefvárosi diákok is

2015. június 12. péntek

Több mint 300 nyolcadikos diák ballagott el ezekben a napokban a józsefvárosi általános iskolákban. Elbúcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól, fiatalabb társaiktól.

Kerületünkben több mint háromszázan vonultak végig a napokban az iskola folyosóin, vállukon tarisznyával. A ballagási ünnepség során felidézték az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, a tanárok jó tanácsokkal látták el a búcsúzó diákokat.

„Arra kérjük tanárainkat, hogy ne csak a csínytevésekre emlékezzenek, hanem a csodás órákra, a közös kirándulásokra. Szinte hihetetlen, hogy ma szólt utoljára a csengőszó, hogy az új tanévet már egy másik épületben, az ismeretlenben kezdjük, a gyermekkort, a maga gondtalan boldogságával elhagytuk. Most elindulunk megkeresni azt az utat, amelyet választottunk” – a nyolcadikosok képviselője így köszönt el az egyik józsefvárosi tanintézményben.

„Az első nyolc év nagyon gyorsan elszaladt. Apró, játékos kisgyerekből tinédzserek lettetek, és úgy néztek ki, mintha felnőtté váltatok volna. Tele vagytok ötletekkel, energiával, jókedvvel. Azt kívánom, hogy ehhez társuljon szorgalom, kitartás, és mindig becsület. Használjátok ki a lehetőségeket, tanuljatok nyelveket, utazzatok, ismerkedjetek meg a világ csodáival. A legszebb évek következnek, el kell döntenetek, hogy mit hoztok ki magatokból. Jó utat!” – búcsúztatta az egyik igazgatónő a nyolcadikosokat. A ballagó kamaszokra valóban egy új korszak vár, a felnőtté válás kezdete.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben