Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefvárosba költözik a Nokia

Már épül az ország legnagyobb kutatás-fejlesztési központja

2015. június 25. csütörtök

Két éven belül megépül Magyarország legnagyobb kutatás-fejlesztési központja Józsefvárosban, amellyel új dimenzió nyílik az infokommunikációs és távközlési (IKT) szektor fejlődése előtt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nokia Networks épülő székházának bemutatóján.

Kerületünkben épül az a 25 ezer négyzetméteres, nyolcemeletes irodaház, ami a Corvin Sétány Projekt negyedik ütemének keretében valósul meg. Az ingatlanpiaci válság óta ez a legnagyobb, folyamatban lévő irodapiaci beruházás, amelynek használatára 10 évre szóló bérleti szerződést kötött a Nokia Networks Magyarország.

Az új székház bemutatásán: Zagyva Béla, a Nokia Networks Magyarország vezetője (balra), Futó Péter, a Futureal elnök-vezérigazgatója (középen), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (jobbra)

A világ egyik vezető telekommunikációs vállalatának Józsefvárosba költözését a magyar cég ügyvezető igazgatója jelentette be. Zagyva Béla beszédében elmondta: a kormánnyal kötött stratégiai megállapodás keretében megerősítették hazai jelenlétüket és növelték munkavállalóik létszámát is az elmúlt két évben, így jelenleg több mint 1900 főt foglalkoztatnak Magyarországon.

Zagyva Béla ügyvezető igazgató: Idén 150 éves a Nokia

Az épülő telephely kapcsán kiemelte többek között a Futureal Csoport és a Józsefvárosi Önkormányzat hatékony munkáját, amelynek köszönhetően az ország legnagyobb kutatás-fejlesztési központja valósul meg a kerületben.

Új dimenzió nyílik a távközlési szektor előtt

A bejelentéskor jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki beszédében hangsúlyozta: a robbanásszerű technológiai fejlődés arra utal, hogy csak azok tartoznak majd az élmezőnyhöz hosszú távon, akik elől tudnak járni a kutatás-fejlesztésben, ezért több mint 700 milliárd forint jut kutatás-fejlesztésre (K+F) az új uniós költségvetési időszakban. 

Szijjártó Péter: Az országgyűlés már elfogadta a 2016. évi költségvetést, így a gazdaság minden szereplője tudja, milyen makrogazdasági folyamatokra számíthat jövőre Magyarországon

A külgazdasági és külügyi tárca vezetője beszélt arról is, hogy öt éve az volt a cél, hogy Magyarország Európa termelési központjává váljon, most pedig az, hogy minél több kutatás-fejlesztési beruházás és innovációs kapacitás jöjjön az országba. Ugyanis minél több K+F kapacitás érkezik az országba, annál több magas hozzáadott értékű, magas presztízsű és magas fizetéssel járó munkával bővül a magyar munkaerőpiac - mondta.

Kerületünkben épül a belváros üzleti negyede

Futó Péter, a beruházást kivitelező vállalat, a Futureal ingatlan-fejlesztő elnök-vezérigazgatója elmondta: a mintegy 55 millió euróból, vagyis több mint 17 milliárd forintból megvalósuló beruházás kivitelezése már elkezdődött. Hozzátette: az épület környezettudatos minőségtanúsítvánnyal rendelkezik majd és megfelel a magas technológiai elvárásoknak is.

Futó Péter: A Corvin Sétány Projekt Európa egyik legnagyobb városrehabilitációs programja

A tervek szerint a Nokia Networks Magyarország 2017-ben költözik a Corvin sétányra a jelenlegi Köztelek és Czuczor utcai telephelyeiről.

Az új székház már épül, a Nokia 2017-ben költözik be

Ezzel Józsefvárosba koncentrálódik majd a belváros legnagyobb közösségi és üzleti negyede, amely a környék ingatlanárainak emelkedése mellett a szolgáltatási szektor fellendülését eredményezheti.

Kevesebb építményadót kell fizetniük a K+F cégeknek Józsefvárosban

Csökkentette a kerületben kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok építményadóját a képviselő-testület júniusi döntése értelmében. A város vezetésének célja ezzel a döntéssel az volt, hogy Józsefváros ismét a főváros tudományos, közéleti, oktatási és szellemi központja legyen, ahogyan az a múlt század elején volt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben