Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Utalvány kisiskolásoknak

Az önkormányzat az idén is támogatja az elsősöket

2015. augusztus 27. csütörtök

Ahogyan az elmúlt években, úgy az idén is támogatja a Józsefvárosi Önkormányzat a kerületben lakó első évfolyamos kisdiákokat, illetve szüleiket. A Józsefvárosban lakó Vígh Hunor és édesapja Sára Botond alpolgármestertől vehette át az 5000 forint értékű utalványokat, amelyek három kerületi papír-írószer üzletben válthatók be. Az önkormányzat 786 elsős iskolakezdését könnyíti meg az utalványokkal, amelyek a Polgármesteri Hivatalban vehetők át szeptember 10-ig.

Az iskolakezdés minden családra jelentős anyagi terheket ró: táska kell, tornacipő, füzetek, tolltartók, ilyen zsák, olyan tornadressz, és még ki tudja, mi minden. A józsefvárosi Vígh család a szükséges tanszerek nagy részét már beszerezte, de még azért akad pótolnivaló.

„Angry Birds-ös tolltartóm van, és már a füzeteimet is megvettük” – mondta büszkén a kisfiú Sára Botond alpolgármesternek, majd Hunor azt is megmutatta – kis segítséggel –, hogyan tudja leírni a saját nevét.

A Vígh család az Orczy térnél lakik, Hunor pedig a Deák Diák Általános Iskolában fogja hamarosan megkezdeni tanulmányait. Mint az édesapja elmondta, nyáron már készültek az iskolakezdésre, foglalkoztató füzetek feladatait oldották meg közösen.

„Az iskolakezdés minden családnak egy komoly megterhelés, és nem csupán anyagi szempontból. Az önkormányzat harmadik éve utalványok formájában támogatja az elsőssé váló, Józsefvárosban lakó gyermekeket, illetve szüleiket. Az utalványok év végéig felhasználhatók iskolaeszközök megvásárlására” – mondta Sára Botond alpolgármester.  

Három üzletben válthatók be

Az idén összesen 786  kerületi első osztályos kap 5000 forint értékben utalványt az önkormányzattól, amelyet papír- és írószerek, füzetek vagy tolltartó vásárlására lehet beváltani három józsefvárosi üzletben (Papelito 29 – Orczy út 29., Kes papír – József krt. 27. és Baross papír – Baross utca 78.) ez év végéig.

Az év végéig érvényesek

Az utalványok a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Ügyosztályának pénztárában vehetők át 2015. szeptember 10-ig (hétfőn, kedden és csütörtökön 10.00 és 15.00 óra között). A támogatást a gyermek törvényes képviselője, akadályoztatása esetén meghatalmazottja veheti át. Amennyiben a gyermek nem kerületi intézménybe jár, úgy iskolalátogatási igazolás bemutatása ellenében tudja felvenni az utalványokat.  

Kérdés esetén a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Ügyosztály Családtámogatási Irodáján (1082 Budapest, Baross u. 66-68., 06-1/459-2277) kapható bővebb információ.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben