Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros iskoláiban is becsöngettek

Elkezdődött az új tanév

2015. szeptember 01. kedd

Véget ért a két és fél hónapos nyári szünidő, kedden reggel nyolc órakor országszerte csaknem 1,2 millió általános iskolás és középiskolás diák számára kezdődött meg a 2015/2016-os tanév. Százezren közülük először lépték át az iskola kapuit. Józsefvárosban mintegy 350 elsős kisdiák ment először iskolába. Az iskolakezdés jelentős anyagi terheinek csökkentése érdekében mintegy 650 ezer tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveket. Józsefvárosban az önkormányzat is támogatja az iskolakezdést, 5000 forint értékű ajándékutalványt ad a kerületi elsősöknek.

Mi, pedagógusok már nagyon vártuk szeptember elsejét, mindig nagyon örülünk, amikor megérkeznek a gyerekek. Rácsodálkozunk a nagyokra, azt várjuk, hogy ők is új lendülettel jönnek, új terveket kovácsolnak. Nagy szeretettel fogadjuk az elsősöket, köszönöm a szülőknek, hogy bizalmat szavaztak nekünk. Együtt, stabil értékrend mellett tudjuk csak elérni, hogy a gyerekeknek jól érezzék magukat, örömmel, élményekkel teli mindennapjaik legyenek – mondta Tanosné Horváth Márta, a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatónője a tanévnyitón. A grundsuli ünnepségén a megszeppent elsősöket a nyolcadikosok vezették át kézen fogva a „tudás kapuján”.

Az évnyitón Szilágyi Demeter, a Palotanegyed önkormányzati képviselője hangsúlyozta, az önkormányzat mindent megtesz, hogy az iskolák rendben működjenek. A képviselő szerint rendkívül fontos a szülők és a tanárok közötti együttműködés a gyermekek fejlődése érdekében. „Ha ez a partnerség működik, igazi csodára képes a gyereksereg” – tette hozzá Szilágyi Demeter. A képviselő a diákoknak azt üzente, hogy ne a tananyagért és tanáraikért tanuljanak, hanem saját magukért.

Józsefvárosban idén is könnyebben indul az iskolakezdő családoknak a tanév: a kerületi lakóhellyel rendelkező, első osztályba lépő tanulók az előző évekhez hasonlóan most is 5000 forint értékű ajándékutalványt kapnak az önkormányzattól, amelyről itt írtunk részletesen.

Ingyen tankönyv az első három évfolyamnak

A most induló tanévben az általános iskolásoknak az 1-3. évfolyamon alanyi jogon jár az ingyenes tankönyv, a többi évfolyamon a szociálisan rászorulók, a nagycsaládosok és a tartósan beteg tanulók kaphatják meg térítésmentesen a kiadványokat. Emellett az 5., 7. és 9. évfolyamon a földrajzi- és történelematlaszokért sem kell fizetni. Idén az általános iskolás diákok 63 százaléka ingyen vagy kedvezménnyel jut a tankönyvekhez. Kerületünkben minden iskolába augusztus 6-án szállították ki a könyveket, melyeket az első tanítási napon osztottak ki.

Kiterjesztették az ingyenes gyermekétkeztetést

Szeptember 1-től már 320 ezer gyerek családjának nem kell fizetnie a közétkeztetésért. A tavalyi 28, illetve az idei 58 milliárd forint után jövőre már 70 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben a gyermekek díjmentes étkeztetésére. Egy kétgyermekes családnak havonta 15-20 ezer forint megtakarítást jelent az ingyenes közétkeztetés.

Ugyancsak szeptembertől egészségesebb és a korábbinál változatosabb reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek az iskolai menzákon is, ugyanis hároméves átmeneti idő után szeptember 1-jétől kötelezően alkalmazni kell a közétkeztetési rendeletet, amely részletesen szabályozza a menzákon adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait.

Változások az új tanévben

Az új tanévben már teljessé válik a mindennapos testnevelés. Folytatódik a pedagógusok életpálya szerinti béremelése, szeptembertől újabb 3,4 százalékos alapilletmény-emelést kapnak.

Szünetek

A tanév 181 napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet október 26-tól október 30-ig, a téli december 21-től december 31-ig, a tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig tart majd. Lesz kompetenciamérés a mostani tanévben is, ezt 2016. május 25-én tartják.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben