Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megmutatkozott a tudomány szórakoztató oldala

Kutatók éjszakája Józsefvárosban

2015. szeptember 28. hétfő

Idén 10 éves az Európai Unió által kezdeményezett rendezvény-sorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kutatói pályára, a műszaki és természettudományok tanulásának és oktatásának fontosságára. Józsefvárosban pénteken számos helyszínen várták az érdeklődőket, több helyen éjfélig is.

Kerületünkben előadásokkal, új technikai vívmányokkal és érdekességekkel várták a tudományok iránt érdeklődőket. Lapunk több helyszínre is ellátogatott. 

Ablaka Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonságtanulmányok tanszékének tanársegédje az Amerikai Egyesült Államok és az Iráni Iszlám Köztársaság kapcsolatáról tartott előadást. Ez a téma érdekli a hallgatókat, mivel az előadásokat igyekeztünk a hallgatók igényeihez igazítani – hangsúlyozta Ablaka.

A Magyar Nemzeti Múzeumban Kissné Bendefy Márta, a restaurátorképzés vezetője kiemelte, hogy nagyon sok látogatója volt az intézménynek. A legtöbben a restaurátori munka után érdeklődtek, annak minden apró lépésére kíváncsiak voltak  – tette hozzá a szakember. 

Zsidai István, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Érdekvédelem Ügyekért Felelős Elnökségi tagja kiemelte, hogy nagyszerű dolog megmutatni, és büszkélkedni azokkal a technikai „csodákkal”, amit maguk a hallgatók építettek. Idén körülbelül ezren látogattak el a Népszínház utcában található felsőoktatási intézménybe.

Az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által támogatott Kutatók éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot hazánkban csaknem 70 kutatóintézet, felsőoktatási intézmény, és több száz kutató aktív részvételével szervezték meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben