Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megölte feleségét, mert az nem köszöntötte fel születésnapján

Vádemelés: száz késszúrással gyilkolt

2015. szeptember 30. szerda

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki idén februárban csaknem 100 késszúrással megölte feleségét. A józsefvárosi rendőrök által elfogott gyilkos, akár 20 évig is ülhet börtönben.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, amelynek a büntetési tétele tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a P. Henrik egy Delej utcai lakásban élt együtt feleségével. Idén február 11-én szóváltás alakult ki közöttük, mert a nő elmulasztotta felköszönteni a vádlottat annak 57. születésnapján. A veszekedés során P. Henrik lehúzta a redőnyt, a konyhából magához vett egy kést, majd azzal hátulról több alkalommal megszúrta a sértettet. A nő próbált védekezni, ekkor azonban a vádlott egy másik kést is magához vett, és mindkettővel összesen 99 alkalommal megszúrta a feleségét. A bántalmazás következtében a nő életét vesztette. A férfi ezután egy nagyméretű, átlátszó nejlonnal letakarta a felesége holttestét, majd a nejlon alá légfrissítőt fújt. 

A társasház lakóinak két nappal később feltűnt, hogy a közösségi oldalakon aktív életet élő nő hirtelen eltűnt. A férj érdeklődésükre azt válaszolta, hogy a felesége beteg. A lakók ekkor felajánlották, hogy meglátogatják az asszonyt, de ennek P. Henrik láthatóan nem örült, és senkit sem engedett be otthonába.

A lakók február 13-án a rendőrség segítségét kérték. A kiérkező józsefvárosi rendőrök a lakásban megtalálták a nő holttestét. Az ott tartózkodó férj beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben