Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szakmai elismerés

Nívódíjat kapott az „Egyetem halottai” emlékmű és az M4 metró

2015. október 06. kedd

Két kerületi kötődésű építészeti megoldás is megkapta a Budapesti Építész Kamara idén alapított Nívódíját, amelyet az Építészet Világnapján, október 5-én adtak át. Az ELTE Trefort-kertben az „Egyetem halottai” emlékmű, valamint a négy józsefvárosi megállóval rendelkező 4-es számú metróvonal és állomásai kapták meg a szakmai elismerést.

Negyvenhét pályamű érkezett a Budapesti Építész Kamara 2015-ös pályázatára, amelyből öt megkapta az Építészeti Nívódíjat. Az elismerések átadására október 5-én, a FUGA-ban került sor, amellyel egy időben a beérkezett pályaművekből kiállítás nyílt. Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár szerint a szakma egyik célja, hogy minőségi épületeket és alkotásokat hozzon létre, ezért nagy öröm, hogy létrejött ez az elismerés. 

Az „Egyetem halottai” emlékmű

Nívódíjat nyert az ELTE Bölcsészettudományi Karának épületeit körülölelő 280 méteres bronzcsík, amelyre 199, a második világháború és a holokauszt során elhunyt nevét vésték fel. Az emlékmű építészeti minőségében nagyszerű és nem nagyságában, hiszen egészen vékony, viszont több száz méter hosszú, amely közösségi alkotás során jött létre a Terfort-kertben – méltatta a díjazott megoldást Lévai Tamás építész. 

Az M4 metró 

A másik kerületi kötődésű díjazott a négy józsefvárosi állomással rendelkező M4 metróvonal. A tíz állomást különböző építészirodák tervezték, amelynek eredményeképpen változatos küllemű, ám művészeti értékében mégis kiemelkedő, homogén alkotások születtek – jellemezte a pályaművet Balázs Mihály építész.     

A kiállított pályaművek október 25-éig tekinthetők meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben