Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Modern környezet, új szolgáltatások

Újjáépítik Józsefváros balatoni üdülőjét

2015. november 12. csütörtök

Teljesen megújul a Józsefvárosi Önkormányzat káptalanfüredi tábora, a tervek szerint új lakó- és kiszolgálóegységeket építenek, emellett sportcsarnokot, kültéri futópályát is létesítenek, a terület komplett rehabilitálása mellett. A fejlesztések után az új, modern környezetben nemcsak a kerületi gyermekek üdültetésére lesz lehetőség, hanem edzőtáborozásra is, amely a létesítmény fenntartásában, finanszírozásában is nagy segítséget jelent. A balatoni üdülőt a felújítás után is kedvezményesen vehetik igénybe a józsefvárosiak.

A káptalanfüredi gyermeküdülő 1960-ban épült. Azóta – a kisebb felújításokon kívül – komoly korszerűsítésre nem került sor a Balaton-parti táborban. Az önkormányzat tervei között szerepelt az üdülő teljes körű renoválása, komplex hasznosításra való alkalmassá tétele. Ezáltal nemcsak a nyári táborozás körülményei javulnának, hanem a létesítmény alkalmassá válna téli üdültetésre, és az infrastruktúra továbbfejlesztése révén edzőtáborok lebonyolítására is, amely a fenntartásban, finanszírozásban is nagy előrelépést jelentene. 

Sportágfejlesztési beruházás

A tábor fejlesztésének költsége ugyanakkor az előzetes számítások alapján rendkívüli terhet jelentett volna az önkormányzat számára, ennek csökkentése érdekében további források bevonásának lehetőségét vizsgálták meg. Az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött hazánk legsikeresebb férfi kézilabda klubjával, az MKB Veszprém Kézilabda Zrt-vel. A klub – a látvány-csapatsportok támogatási konstrukciójának igénybevételével – olyan sportágfejlesztési programot adott be a Magyar Kézilabda Szövetséghez, amely tartalmazza a káptalanfüredi tábor építési beruházását is.

Az üdülő komplex felújítása mellett edzőtáborozáshoz szükséges létesítményeket is építenek: sportcsarnokot öltözőkkel, kültéri futópályával és egyéb, szabadtéri sportolási lehetőségek is rendelkezésre állnak majd. Így – a józsefvárosi gyermekek üdültetése mellett – edzőtáborozásra, utánpótlás-nevelésre is lesz lehetőség.

Egész évben nyitva lesz

A képviselő-testület már korábban elfogadta a fejlesztési program irányelveit, most pedig elkészültek a részletes tervek is. A felújítás során új lakó-és kiszolgálóegységeket építenek, étkezővel, vizesblokkokkal, büfével.

Megnő a tábor befogadóképessége, a szállásegységek nagyobbik részét 6 darab, 38-43 fős bungaló fogja jelenteni, amelyek mellett a központi épülethez csatlakozó kollégium további 60 fő elhelyezésére ad majd lehetőséget, így mintegy 300 fős szállásegység létesül. A terület komplex korszerűsítésen esik át, a közművek fejlesztésén túl rendbe teszik a belső utakat is, új sétálóutakat építenek ki és a teljes zöldfelület is megszépül. 

A beruházás eredményeként egy minden elemében megújult, sportolási lehetőségekkel kibővített, modern tábor várja majd a kerületi gyermekeket, családokat, időseket, nemcsak nyáron, hanem egész évben. A megszépült balatoni üdülőt a felújítás után is kedvezményesen vehetik igénybe a józsefvárosiak.

A munkálatok már elkezdődtek

Az előkészületi munkálatok már a nyár folyamán zajlottak, így a tábor idén már nem nyitott ki. Azonban így is zavartalanul nyaralhattak a kerületi gyermekek a Kispesti Önkormányzat szomszédos táborában, a józsefvárosi tábor strandja pedig egész nyáron nyitva állt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben