Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Találkozás az Úr fiával

Meggyújtották a második adventi gyertyát

2015. december 06. vasárnap

December 6-án, vasárnap délután Sántha Péterné alpolgármester gyújtotta meg a Horváth Mihály téren a józsefvárosi adventi koszorú második gyertyáját. Számos család ellátogatott az eseményre, ahol az ünnepi programokon túl, a jégpálya is kellemes szórakozást kínált számukra.

Sántha Péterné ünnepi beszédében az adventi hajnali misék hangulatára emlékezett vissza. Mint fogalmazott, gyermekkorában nagyon szeretett részt venni a közös éneklésben, amellyel várták a kis Jézus megszületését. „Öröm számomra, hogy az adventi vasárnapokon sokan eljönnek Józsefvárosnak erre a gyönyörű terére, hogy együtt éljük át a gyertyagyújtás élményét, amely egyre közelebb visz minket karácsony üzenetéhez” – tette hozzá Sántha Péterné. 

A gyertyagyújtást Vargha Miklós Péter, a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya Templom esperes plébánosa áldotta meg. Beszédében kiemelte: a második gyertya fénye arra hív fel bennünket, hogy ne csak elcsendesedjünk, hanem elgondolkodjunk a saját életünkön. „Sok felesleges tárgyhoz és eseményhez ragaszkodunk, amelyek visszatartanak minket az egymással való kommunikációtól, az együttléttől és attól, hogy rátaláljunk Istenre” – mondta a plébános.  Áldásának végén Isten segítségét kérte, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak meg minket az Úr Fiával való találkozásban.

Az ünnepélyes gyertyagyújtás után a megjelenteket Gebri Bernadett énekes, mesemondó, és a Magyar Tubaegyüttes szórakoztatta műsorával. A fúvószenekar karmestere mikulásruhában vezényelt, ugyanis advent mostani, második vasárnapja egybeesik Szent Miklós napjával. A gyerekek kipróbálhatták a Mikulásfogatot, amellyel körbe-körbe kocsikázhattak a tér körül. A jégpálya pedig minden nap este 8 óráig látogatható, az ünnepség alatt is sokan használták.

Józsefvárosban ezen a hétvégén – ahogy az egész adventi időszakban – változatos programok közül válogathattak az érdeklődők. A Szabó Ervin téren kézműves és gasztronómiai vásár vár mindenkit karácsonyig.

A vásárban a hagyományos értékeket képviselő mesteremberek portékai mellett egyedi, ötletes ajándékok és használati tárgyak is megtalálhatóak. Pénteken a nagyvárosban ritkán látható állatokat is lehetett simogatni.

Most hétvégén a Mikulás is meglátogatta a vásári forgatagot, anekdotákkal szórakoztatva a jelenlevőket. Pénteken Gulyás László Vándormuzsikus tartott mikulásváró előadást, majd Korzenzky Klára, a Djüm Djüm együttes és a Vasas Művészegyüttes Rénszarvas Kórus adott nagysikerű koncertet, a Tűzmadarak nevű formáció tűzzsonglőrjei pedig mindenkit elkápráztattak produkciójukkal.

Szombaton az Aranyszamár Színház előadása után a Népek karácsonya program keretében Vaso Đurđević nevű szerb néptáncegyüttes és a Fourtissimo Jazz Orchestra lépett fel. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben