Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szuperhősöket kerestek Józsefvárosban

Vidám, jelmezes program a Kesztyűgyárban

2016. január 18. hétfő

„Szuperhősöket keresünk!” címmel rendeztek vidám péntek délutáni programot a kerületi gyermekeknek a Kesztyűgyárban. A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy a gyermekek melyik szuperhős bőrébe bújnának a legszívesebben. A fantázia óriási méreteket öltött, voltak mesebeli királyfik, Superman-ek, és volt, aki Zorro álarcát és köpenyét öltötte magára.

Varga Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház gyermekprogramjainak szakmai vezetője az este folyamán elmondta, hogy a kerületben élő gyermekeket arra ösztönözték, hogy öltözzenek be a kedvenc szuperhősük jelmezébe. Készült egy akadálypálya is, amelyen csak azok tudtak végigmenni, akik elég bátrak és ügyesek voltak. Ha ez sikerült, akkor méltán viselték kedvenc szuperhősük jelmezét. „Az első három helyezett ajándékot is kapott – filctollat, írókészletet, amelyet akár az iskolában is fel tudnak használni” – tette hozzá Varga Zita.

Az este folyamán senki nem ment haza üres kézzel. Azok a szuperhősök, akiket nem díjazott a zsűri, finomságokat kaptak.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben