A hölgy Kisbéren született tradicionális parasztcsaládba. Nyolc testvérével hamar elkerültek egymás mellől, Rozi néni 14 évesen Budapestre költözött. A háború után vasipari szakiskolát végzett, majd síkköszörűsként helyezkedett el. Több, mint 10 év után hagyta el a szakmáját, cipőbolti pénztárosként ment nyugdíjba.

Józsefvárosba 1987-ben költözött. Ahogy mesélte, akkoriban elég rossz állapotban volt a környék, de mára sokkal jobb lett, nemcsak szép, de elég biztonságos is. „Szoktam sétálni a környéken, a Baross utcán, és itt bent, a kis utcákban. Régen a Salétrom utcai református templomba jártam, de az már messze van.” Sétálás mellett szívesen olvas, kedvencei a klasszikus szerelmes regények. A híradót a televízióban mindig meghallgatja, továbbra is érdeklik a világ hírei. Emellett nagyon szeret nyaranta a bükfürdői gyógyfürdőbe járni, és reméli, hogy ebben az évben is legalább egyszer eljut oda.

Arról, hogy mi a hosszú élet titka, határozottan feleli: „először is szeretni kell mindenkit, másodsorban dolgozni kell.” Mint meséli, egész életében nehéz munkát végzett, de tudott bánni az emberekkel. A cipőboltban is mindig ő fogadta a reklamálókat, mégsem volt vele ingerült soha senki. „Hosszú és nehéz életem volt, megéltem sok mindent, de fontos, hogy a szép emlékekből mindig erőt meríthetek.”