Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Lábak, szemek, testek”

Bakos István-plakátok a nyolcvanas évekből

2016. február 22. hétfő

„Művészet–dizájn, dizájn–művészet”, illetve „Lábak, szemek, testek”. Ezt a két címet viseli az idén 75 éves Bakos István tervezőgrafikus kiállítás sorozatának első tárlata. A több műfajban alkotó művész a nyolcvanas években készült plakátjait mutatja be a Józsefvárosi Galériában.

Ki ne emlékezne a 80-as évek Mino magassarkú cipőire? Ha máshonnan nem, a Kálvin téren lévő óriásplakátról biztosan, amely 2001-ig volt látható, amíg elé nem építettek egy modern irodaépületet.

Az egykori, Kálvin téri plakát is Bakos István munkája volt. Forrás: Fortepan

Azt viszont már kevesebben tudtuk, hogy a plakátot Bakos István tervezőgrafikus készítette, akinek az említett művén kívül sok más kiváló – a Gramvisus, a Tannimpex és a Mino vállalatoknak készített – munkája is látható a február 19-én megnyílt kiállításon. 

„A jelenlévő alkotások egy kor lenyomatai és mégis kortalanok” – méltatta a tárlatot Molnár Gyula grafikusművész a zsúfolásig megtelt kiállítótérben. „Dizájn vagy művészet?” – utalt a címre Molnár Gyula, majd megadta a választ: kettő az egyben.

Sipos Orsolya, a Józsefvárosi Galéria művelődésszervezője a megnyitón elmondta: az 1979-től a ’80-as évek végéig készült plakátok érdekessége, hogy ezek a képek eredetiek, akkoriban nem voltak olyan technikák, amivel utómunkák révén egy teljesen más eredményt hoztak ki, mint amit a fényképész a gépén keresztül látott. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben