Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Vidám szombati projektnap

Tehetségkutató verseny a Vajdában

2016. március 07. hétfő

Nem a megszokott módon telt a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában a szombati munkanap. Egy tehetségkutató verseny mintájára tartották meg a „Csillag születik” projektnapot az oktatási intézményben. A kezdeményezés óriási sikert aratott a diákok körében, akik közül jó néhányan meg is mutatták tehetségüket, a legnépszerűbb a zenei kategória volt.

Borkáné Zord Andrea, a Vajda Péter utcai iskola angol-történelem szakos tanára volt az egyik szervezője a szombati projektnapnak. A pedagógus elmondta: „A hétvégi munkanapokon mindig kitalálunk valami izgalmas programot a fiataloknak. Ezúttal „Csillag születik” tehetségkutató versenyt rendeztünk a diákjaink számára: voltak énekeseink, táncosaink, de olyan is akadt, aki a tudomány területén megszerzett tudását szerette volna megmérettetni. Több száz diák élvezte az izgalmas versenyt” – tette hozzá a tanárnő.

Bogdán Emese Róza két társával különböző műfajú zenékre táncolt. Produkciójuk óriási sikert aratott a zsűri és a közönség körében egyaránt. A fiatal lány kiemelte, hogy rendszeresen jár táncórákra, így neki és két társának nem okozott különösebben nagy gondot szerepelni. „Az elődöntőkben maximális pontszámot kaptunk” – hangsúlyozta az ifjú táncos tehetség. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben