Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Figyeljünk magunkra és egymásra!

Bankbiztonság és fogyasztóvédelem az idősek szemszögéből

2016. március 23. szerda

Idei első ülését tartotta a Józsefvárosi Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszer (JÁSZER). Zentai Oszkár, a JÁSZER elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a biztonságért sokszor egy kis odafigyeléssel mi magunk is tehetünk. Az előadásokon praktikus tanácsok hangzottak el a bankkártya használatáról és az árubemutatók veszélyeiről.

Zentai Oszkár köszöntőjében beszámolt arról, hogy ebben az évben meghívták előadást tartani a XVII. kerületbe, ahol a JÁSZER program alapján alakították meg a helyi áldozatsegítő rendszert. Emellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság által szervezett Bűnmegelőzési szakmai konferencián is ismertette a kerületünkből indult programot.

Az elnök emlékeztetett Molnár Gábor kerületi rendőrkapitány éves beszámolójára, amelyből kiderült, hogy Józsefvárosban csökkent az elkövetett bűncselekmények száma, a felderítések aránya pedig jelentősen javult. Mint mondta, a közbiztonságra a kerületben mindig kiemelt figyelmet fordítottak. Emellett – folytatta – a JÁSZER-hez hasonló kezdeményezések azt mutatják, hogy a biztonságért sokszor egy kis odafigyeléssel mi magunk is tehetünk.

Jakab Péter, a Bankszövetség Bankbiztonsági Bizottságának elnöke az időskorúakat érintő bankbiztonsági kockázatokról és azok kezeléséről beszélt. Előadásában kitért a hamisított bankjegyek felismerhetőségére (hologramfólia, esetleg vízjel hiánya), az interneten elkövetett bűncselekményekre, illetve a bankkártyák biztonságos használatához is jó tanácsokkal szolgált. Ez utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy soha ne adjuk meg a PIN kódunkat senkinek, ne tartsuk a bankkártyával egy helyen, illetve mindig takarjuk el a kezünket a kód megadásakor, ha bankautomatából pénzt veszünk fel.

Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés veszélyeiről dr. Somogyi András, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogásza számolt be. Prezentációjában ismertette a kockázatokat, illetve a lehetséges jogorvoslati lehetőségeket. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy ha üzlethelyiségen kívül vásároltunk bizonyos termékeket, akkor jogunk van 14 napon belül elállni a vásárlástól. Ha mégis megkötöttünk egy számunkra előnytelen szerződést, és kifutottunk a határidőből, akkor viszont már csak a helyileg illetékes bíróság, vagy a Budapesti Békéltető Testület járhat el az ügyben.

A JÁSZER ülésén részt vett Tolnay Krisztina címzetes rendőr főtörzszászlós, aki hangsúlyozta, hogy a rendőrség legfontosabb feladata az áldozattá válás megelőzése. Mint mondta, áldozat bárkiből lehet, de a 18 év alattiak, a 60 év felettiek, illetve a fogyatékossággal élők fokozott veszélynek vannak kitéve.

Ennek kapcsán elmondta: szoros együttműködésre van szükség a rendőrség, az önkormányzat, az egyházi- és civil szervezetek között ahhoz, hogy – ha már megtörtént a baj – a kárenyhítés eljusson hozzájuk. Józsefvárosban a feljelentést követő 24 órában – az áldozat első meghallgatásán túl – kríziselemzést végeznek a körzeti megbízottak egy újabb beszélgetés keretében. Ez az elemzés segíti a prevenciós tevékenységek pontosabb meghatározását, illetve új információk összegyűjtését is. 

Tolnay Krisztina február 1-jétől áldozatvédelmi referensként is tevékenykedik Józsefvárosban. Kérdéseivel a 112-es ingyenes telefonszám 48-152-es mellékén, vagy a 06-70-489-3540-es telefonszámon éri el, hétköznaponként 7:30 és 16:00 között.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben