Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Húsvétváró programok a Kesztyűgyárban

Szabadtéri játszóház a Mátyás téren

2016. március 24. csütörtök

Húsvét alkalmából színes programokkal várták a családokat a Kesztyűgyár munkatársai a Mátyás téren. A gyermekek többek között tojást festhettek, nagy sikert aratott az állatsimogató és a trambulin is, de a húsvéti kirakodóvásár is sok érdeklődött vonzott. A jó hangulatról a Valami swing nevű zenekar gondoskodott.

Varga Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház szakmai vezetője elmondta, hogy a húsvétváró programjaikat a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napra időzítették. „A jó idő sok fiatalt vonz a térre, ezért mi is kiköltöztünk ide programjainkkal. A gyermekeket kézműves foglalkozással, tojásfestéssel vártuk, de lehetőség nyílt állatsimogatásra is. Voltak, kiskacsák, nyuszik és kecskék.

Azoknak a fiataloknak is szerettünk volna kedveskedni, akik inkább a mozogni szeretnek, nekik felállítottunk egy trambulint. A rendezvényre meghívtunk több civil szervezetet is, akik bemutatták kézműves termékeiket, amelyeket meg is lehetett vásárolni” – fejtette ki Varga Zita. A vendégeket zsíros kenyérrel és meleg teával fogadták, a „Valami swing” zenekar pedig a jó hangulatot garantálta zenéjével.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben