... a bűntelenség angyalkáiban, mindenben, ami akkor, vagy hetvenöt évvel ezelőtt, a Karácsonyt jelentette. Dobogó szívvel leselkedtem a kulcslyuknál, s mit tesz Isten, éppen abban a pillanatban öntötte el mennyei fény a szobát, a feldíszített fenyőt- s én szinte hiszterikus állapotban hittem, hogy „kifogtam” a Jézuska jövetelét, hisz még a kulcslyukon át is fény-nyaláb ragyogta be az arcom. Nem volt kinek eldicsekedjem randevúmat a Kis-Jézussal, hiszen szüleimnek nem mondhattam, hogy leselkedtem, kisebb testvéreim pedig végképp nem értették volna. Hetekig-hónapokig dédelgettem a titkomat, aztán szépen, fokozatosan lefeslett rólam az igézet, a valóság kiskanalanként tört össze bennem minden illúziót. A kulcslyukon át felragyogó fény-nyaláb az akkor debütáló elektromos égők első csodája volt, addig - gyufás-gyertyás karácsonyfák működtek nálunk. A becsület, tisztesség, a jó jutalma, a bűntelenség meg más akkori ideálok fokozatosan rongyolódtak a szinte semmivé. Két illat maradt az orromban. Az egyik, a diós-rudacskák és kiflik szobai porral vegyes illata, amiket cérnaszálakkal kötöztünk a fára, s illatukkal elárasztották a szobát, a másik pedig Albert bácsi szegénység - szaga, amit ott, akkor a négy gyerek az orrába temetett egy életre. Albert bácsi az utca szegénye volt, s nálunk meg az volt a szokás, hogy a Jézuska jövetelét követő másnap, szüleim asztalhoz ültették az öreget, s ő Karácsony tiszteletére együtt ebédelt velünk.

Látszott, hogy „kiöltözött”, megbecsülte tanító-szüleim meghívását, de lényét áthatotta a semmivel össze nem téveszthető szegénység-szag s az alázatos hála test-beszéde.

Az időközben elpergett négy generációnyi idő eltemette bennem az emlékeket, az illat-élményeket. Hittem én.

Aztán a padlásrámolás során, egy megörökölt láda alján, diós-stanglis dobozba botlottam. Beleszagoltam a szoba-porral lepett hajdani karácsonyfadíszek zacskójába, s egyszeribe felrémlettek a 75 évvel ezelőtti karácsonyok ujjongó - lelombozódó hangulatai, s a család nem értette, miért matatok zsebkendő után.

A szegénység-szag pedig a minap gerjesztette bennem valósággá a hajdani karácsony illatemlékeit. Egy édesanya lépett a szerkesztőségbe, karján a gyerekkel, s 28 forintot kért, hogy befizethesse a nagyobbik gyereke napközijét…

Aztán elment, és befizethette. Cserébe itt hagyta azt a szagot, ami összetéveszthetetlen, s emlékidéző, s egyes-egyedül az enyém. Át nem adható, s van benne diós stanglis beütés is…

Áldott Karácsonyok, maradjatok meg  élményformáló  katalizátorai  életünknek. Cserébe ígérjük, hogy személyes életünk lehetőségei szerint őrizzük fényedet, hagyományaid, s illatokba nemesült emlékeid, amiben por-íz és szegénység-szag is fellelhető. 2010 Karácsonyán H.I.