Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Hangot a térnek!

Idén is nagy siker volt a Kórusok Éjszakája

2016. június 06. hétfő

Június 4-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a józsefvárosi Palotanegyedben a Kórusok Éjszakája elnevezésű, egész estés kulturális eseményt, ahol délutántól az esti órákig 50 amatőr kórus adott 76 koncertet, 15 különböző helyszínen, mintegy 1000 érdeklődő előtt.

Idén 50, többségében amatőr kórus vett részt a koncertsorozaton. A helyszíneket, valamint a józsefvárosi utcákat és tereket közel 1000 érdeklődő kereste fel, hogy megtapasztalhassa az éneklés közösségformáló erejét és örömét.

A programot – a hagyományokhoz híven – ebben az évben is az Éneklő Utca nyitotta meg, majd sorra követték egymást a flashmobok és koncertek. A közös éneklés örömét valamennyi érdeklődő átélhette, hiszen 23 órakor a Pollack Mihály téren a meghívott kórusokkal együtt adták elő a látogatók a Kórusok Éjszakája 2016 hivatalos záródalát, melyet Csemiczky Miklós zeneszerző kifejezetten erre az alkalomra írt. 

A fesztivál 2016-ban újabb helyszínekkel bővült, ahogyan a korábbi évek nagy népszerűségnek örvendő koncerthelyszínei is szerepeltek az idei repertoárban. Az érdeklődők ellátogathattak a Nemzeti Múzeum hatalmas belső udvarára, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének kertjébe, valamint a Lőrinc pap tér egyik társasházába, amelyek erre az estére megnyitották kapuikat az a cappella éneklés ünnepe előtt. 

A 2013-ban életre hívott egészestés kórusfesztivál a Csíkszerda Kórus önkénteseinek köszönhetően valósulhatott meg amelyhez a hátteret a Csíkszerda Egyesület biztosította. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben