Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

„Vizes” játékok a jó időben

Gyerekzsivajtól volt hangos a II. János Pál pápa tér

2016. június 22. szerda

Ismét családokkal telt meg vasárnap délelőtt a II. János Pál pápa téri játszótér. A Népszínház Kör a Polgári Értékekért újabb rendezvényén a gyermekek az eddig megszokott játékokon kívül most ügyességi feladaton is részt vehettek, akik közül senki sem tért haza üres kézzel.

Oláh Margit, a Népszínház Kör a Polgári Értékekért rendezvényszervezője elmondta, hogy olyan feladatokat találtak ki, amelyekkel alkalmazkodni tudtak a nagy meleghez. „A kicsiknek volt horgászat, célba lövés vízipisztollyal és kacsaúsztatás, melyek közben hűsölhettek is a gyermekek. De természetesen a kézműves foglalkozás és az arcfestés sem maradhatott el. A gyermekek nagyon élvezték ezeket a „vizes” feladatokat, mi pedig apró ajándékokkal díjaztuk a bátrakat” – emelte ki Oláh Margit.

Mátyus Jenő feleségével és két unokájával látogatott ki a II. János Pál pápa térre. „ A párom az interneten keresett programot a gyerekeknek, és végül ezt az eseményt szemelte ki.

Az unkáim nagyon élvezték a feladatokat, és örültek, hogy más gyerekekkel együtt játszhattak” – tette hozzá a kerületben élő férfi. A Népszínház Kör a Polgári Értékekért játékkölcsönzője a hét minden napján üzemel a II. János Pál pápa téren, ahol sok szeretettel várják a legkisebbeket is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben