Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A 70-es, 80-as évek „celebjei”

Keleti Éva fotóiból nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban

2016. szeptember 23. péntek

Kontakt - Keleti Éva fotói címmel kiállítás nyílt szeptember 22-én a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele látható. A tárlat anyagát Keleti Éva Új Tükör hetilapnál és a Színházi Élet művészeti újságnál töltött évei alatt – 1976-tól a 90-es évek elejéig tartó időszakban – készült portréfotók és színházi előadásképek alkotják, a fotográfus képaláírásaival. A kiállítás megnyitóján Józsefvárost Sántha Péterné alpolgármester képviselte.

Teljesen megtelt a Magyar Nemzeti Múzeum aulája a 85. születésnapját ünneplő Keleti Éva Prima Primissima Díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művész fotókiállításának megnyitóján.

Középen Keleti Éva fotográfus

Varga Benedek, a múzeum főigazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy megtiszteltetés egy olyan kiváló fotóművész szemüvegén keresztül bemutatni a kortárs magyar színészetet, mint Keleti Éva. A múzeumigazgató hozzátette: bár a kiállítás 85 fényképből áll, Keleti Éva a múzeumnak adományozta 1229 riportból készült fotósorozatát is, ami 90 ezer képkockát jelent.

„A múzeum feladata nemcsak az, hogy ezt megőrizze, hanem értelmezze, és különféle kontextusban be is mutassa a nagyközönségnek” – zárta beszédét Varga Benedek.  

A kiállítást Mácsai Pál Kossuth-díjas színművész nyitotta meg. Mácsai Pál szerint a kiállított képek a magyar kultúra pillanatait és alkotóit hozzák a látogatóhoz közel. „Keleti Éva színpadképei nem a pillanatot, hanem a folyamatot rögzítik. Érzékeltetik az előzményt és sejtetik a folytatást. A portrékon látható személyek pedig közelebb állnak hozzánk, mint mások képein” – jellemezte a fotográfiákat a színész.   

A színházi és művészeti élet színe-javát felvonultató fotográfiákon látható többek között Ruttkai Éva, Kállai Ferenc, Komlós Juci, Darvas Iván, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Béres Ilona, Koltai Róbert és Tolnay Klári is. A fotók Keleti Éva személyes, szubjektív képaláírásaival válnak teljessé. A falon helyet kapott képek mellett, további fotókat vetítve láthat a közönség, és négy kisfilmet - Szilágyi Tiborral, Béres Ilonával, Szakonyi Károllyal és Keleti Évával készült interjúkat - is bemutatnak.

A kiállításon – amely november 20-ig látható – négy alkalommal, szombat délelőttönként Keleti Éva tárlatvezetést is tart, emellett november 13-án beszélgetést szerveznek a fotográfus és színművészek részvételével. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben