Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Zsúfolásig megtelt a Turay Ida Színház

Kerületi diákok Az angyalok nem sírnak című előadáson

2016. október 12. szerda

Józsefvárosi felső tagozatos diákok vehettek részt díjmentesen az önkormányzat jóvoltából a Turay Ida Színház Az angyalok nem sírnak című előadásán. A tanulók a darab által olyan élethű képet és élményt kaphattak az 1956-os eseményekből, amelyeket a tankönyvek nem biztos, hogy visszaadnak. A színvonalas előadást telt ház előtt adták elő a színház kiváló művészei.

Schrancz Sándorné, a Németh László Általános Iskola igazgatója szerint egy színházi előadás maradandó élményt tud nyújtani a diákoknak a történelmünk egy szeletéről. „Több mint száz felsős diákot hozhattunk el a Turay Ida Színház Az angyalok nem sírnak című előadására a Józsefvárosi Önkormányzat jóvoltából. Az itt jelenlévő gyerekeknek nagyon távoli a hatvan évvel ezelőtti forradalom, sőt még a szüleiknek is. A történelmet személyes élménnyé teszi ez a darab, ezért is annyira jelentős, hogy itt lehetünk” – tette hozzá az igazgató.

Horváth Krisztofer, a Németh László Általános Iskola nyolcadikos tanulója is nagyon fontosnak tartja, hogy a múlt apró részleteivel is tisztában legyenek a fiatalok. „Az előadás segített abban, hogy egy család révén betekintést kaphassunk az ’56-os forradalom eseményeibe. Így sokkal könnyebb megérteni az akkori ellentéteket, és a szabadság iránti vágyakozást” – hangsúlyozta a fiatal nebuló.

Győri Péter bújt Mayer Ernő, az ÁVH alezredesének szerepébe a darabban. „Azt érzékeltük, hogy egy nagyon aktív közönség ül most a sorokban, hiszen a fiatalok rögtön reagálnak, ha bármi történik a színpadon. A tankönyvek talán nem adják annyira hűen azt vissza, hogy milyen érzés lehetett az orosz tankoktól rettegni, vagy ha valakinek a legjobb barátját egy orvlövész gyilkolja meg. A színház segít ebben” – emelte ki a kiváló színész. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben