Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Koszmovszky Edina a H13-ban

A lány, aki a forradalom egyik jelképe lett

2016. október 24. hétfő

1956 Józsefvárosban – Ott voltunk, láttuk, átéltük címmel beszélgetéssorozatot szervezett a Józsefvárosi Önkormányzat, amelyen a forradalom részvevői, történészek, szemtanúk osztották meg gondolataikat, emlékeiket a hatvan évvel ezelőtti eseményekről. Kondor Katalin újságíró vendége ezúttal Koszmovszky Edina volt, aki 18 évesen, 1956. október 23-án, az Astoriánál csatlakozott az utcára vonult tömeghez, ő olvasta be kétszer a rádiónál a diákság 14 pontos követelését.

A beszélgetéssorozat zárásaként Koszmovszky Edina mesélt arról a hatvan évvel ezelőtti őszi napról, amely megváltoztatta nem csak az ő, de az egész ország életét is. Munka után az Astoriára tartott, ahol francia nyelvórája lett volna. Óriási vonuló tömegbe botlott, amelyben a Műszaki Egyetem hallgatói osztogatták a diákság követeléseit tartalmazó 14 pontot. Az elsők közt ért a rádió Bródy Sándor utcai épületéhez, így bordó kabátjában, lelkesen, ő olvasta mikrofonba a pontokat, ám azt a rádió nem játszotta le. Ezt követően – egyedüli lányként – egyike lett a tízfős küldöttségnek, ami az épületbe ment tárgyalni. Kis idő elteltével a tömeg – aggódván a delegáció tagjaiért – követelni kezdte, hogy azok tagjai lépjenek a bejárati kapu feletti erkélyre. Így ő ott újra felolvasta a követeléséket, ám a rádió továbbra is Gerő Ernő beszédét közvetítette. Ez csak olaj volt a tűzre, innentől az események újabb fordulatot vettek – a csalódott tömeg megostromolta az épületet, kitört a fegyveres felkelés. 

Koszmovszky Edina és Kondor Katalin

A forradalom alatt a Karolina úti Ortopéd Klinikán tartózkodott, ahová mint véradó ment, és ápolóként segítette a dolgozók munkáját. November 10-én már név szerint kereste az ÁVO, így édesapja tanácsára – aki maga is megismerte politikai fogolyként Rákosi börtönét – azonnal külföldre távozott. „Borzasztóan sírtam, mikor átléptem a határt” – zárja visszaemlékezését Koszmovszky Edina, aki Franciaországban talált új hazára, és ott alapított családot. Ám a legerősebb diktatúrák is megdőlnek egyszer, így az egykori „piros kabátos lány” már minden évben hazalátogathat, hogy az október 23-át Magyarországon töltse.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben