Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

90 éves lett az anatómia józsefvárosi professzora

Tudományos ülés Dr. Donáth Tibor tiszteletére

2016. november 14. hétfõ

A kerületünkben született, a Horváth Mihály téren élő Donáth Tibor professzor születésnapja alkalmából tudományos ülést rendeztek november 12-én a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében. Élete első és egyben egyetlen munkahelyén munkatársai, tisztelői, családja és barátai köszöntötték a hetven éven át ott dolgozó professzort, laudációt tartott többek között Prof. Dr. Réthelyi Miklós rector emeritus, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium volt minisztere. Kerületünk nevében Ferencz Orsolya önkormányzati képviselő vett részt az eseményen.

1945-ben lépett be az akkor 19 éves Donáth Tibor az Anatómiai Intézet tantermébe, ekkor találkozott először Kiss Ferenc anatómus professzorral, és ezzel a lépéssel egy életre eljegyezte magát a tudományággal, amelynek művelője és szerelmese lett. 1946-tól már munkahelye is az intézet, ahol hetven évet dolgozott - 1996-tól már, mint professor emeritus.

Generációknak oktatta az orvostudomány alaptantárgyát, az anatómiát, orvostanhallgatók ezrei tanultak tankönyveiből. Oktatói és kutatói munkássága mellett számtalan könyvet és tanulmányt írt, szerkesztője, felelős kiadója, majd a Semmelweis Egyetem újság szerkesztőbizottságának tiszteletbeli elnöke lett. Számtalan orvosi szakszó magyarítójaként és anyanyelvünk elkötelezett művelőjeként vallotta és vallja, hogy nincs magyar orvostudomány magyar orvosi nyelv nélkül. 

A tudományos ülésen pályatársai, kollégái és volt tanítványai foglalták össze e páratlanul gazdag életút főbb eseményeit: Dr. Réthelyi Miklós mellett köszöntőt mondott többek között Dr. Gerber Gábor, a Fogorvostudományi Kar dékánja, aki a Kar nevében egy dísztollat adományozott egykori tanárának.

Dr. Réthelyi Miklós is köszöntőt mondott a professzor tiszteletére

Mellettük Dr. Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem volt rektorhelyettese méltatta az ünnepelt közírói tevékenységét, laudációt tartott Dr. Ungváry György, volt országos tisztifőorvos, aki évtizedekig dolgozott Donáth professzor munkatársaként. Továbbá felszólalt mások mellett Dr. Hamar Pál intézetigazgató, egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese, Dr. Bősze Péter, Dr. Monos Emil, valamint Dr. Sótonyi Péter is.

A köszöntők végeztével az ünnepelt, Donáth professzor beszélt életpályájáról, hivatásáról, és megosztotta a hallgatósággal édesapjától kapott hitvallását, miszerint meggyőződését és hitét soha, semmilyen körülmények között ne adja fel.