Ebben az évben nyerte el a Márai Sándor-díjat, a Recept című művéért. Ez a neves elismerés lehet egyfajta visszaigazolás? 

Szakmai értelemben igen, ez egy komoly visszajelzés. Viszont aki ismer engem az tudja, hogy én nem készülök ilyenfajta elismerésre. Én, ha írok, azt azért teszem, hogy könyv legyen belőle, nem pedig díj.

Tudatosan lett író?

Az én életemben semmi sem tudatos, így az írás sem tudatosan jött. Viszonylag későn – talán már negyven is elmúltam – kezdtem írással foglalkozni. Egy ponton már annyira tele voltam történetekkel, hogy elkezdtem ezeket megosztani másokkal élő szóban, aminek nagy sikere volt. Ekkor határoztam el, hogy írni is fogok.

Konkrét elképzeléssel ül papír elé vagy folyamatosan gyűjt impulzusokat?

Művészi üzenetem nincs – ha erre gondol. Ösztönösen dolgozok, illetve van egy alaphitem: az igazán jó történetek kitermelik a maguk mondanivalóját, üzenetét. Ez még az író számára sem mindig tudatos. Ha egy történetnek nincs ilyen belső tartalma, akkor az nem is szokott jó lenni. Én jó ösztönnel szoktam sejteni, hogy az adott történetben rejlik valami azon túl, hogy szórakoztat. Szerintem azok a történetek szórakozatnak, amelyek jó stílusban születnek.

A digitális világban, ahol a papíralapú kiadás háttérbe szorult, hogyan találja meg a helyét egy író?

Ha ugyanolyan művek jelennének meg az interneten, mint nyomtatásban, akkor nem lenne gond. A valódi értékek száz év után is itt maradtak velünk, gondoljuk csak Mikszáthra, Móriczra, Adyra vagy József Attilára. Ez a digitális világban sincs másképp, lehet most is maradandót alkotni, ha az emberben megvan rá a képesség. Ha születik egy nagy író, akinek a kisujjában van az írás és zseniális dolgokat ír, mért ne tehetné ezt a világhálón?

Az irodalmi életen keresztül került kapcsolatba a Józsefvárosi Galériával?

Íróként bekerültem a Magyar Naplóba, majd elvállaltam a könyvesboltjának a vezetését, ami itt van a Józsefvárosi Galériában. Ezután elkezdtem segíteni a kerületi rendezvényszervezésben, amelybe olyannyira belemerültem, hogy stabil tagjává is váltam ennek a közösségnek: jazzkoncerteket, irodalmi előadásokat, egyéb tudományos előadásokat is szervezek.

Hogyan látja a Galéria fejlődését az elmúlt években?

A Galéria alapvetően képzőművészeti kiállításokat szervezett korábban, a zene nem kapott túl nagy hangsúlyt. Nekem erős kapcsolatom van a zenei világgal, mivel muzsikusként is tevékenykedtem, így nagyobb nevek bevonásával zenei programokat is be tudtunk illeszteni a programkínálatba.

Rengeteg a sokszínű program…

Annak ellenére, hogy a kultúra háttérbe szorult az elmúlt években, úgy látom, van rá igény. Sokan nem engedhetik meg maguknak ezt a fajta kiadást, ebből a szempontból a Józsefvárosi Galéria kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a kerületi önkormányzat fenntartásában működik, így az érdeklődők ingyenesen látogathatnak magas színvonalú programokat.

Jut ideje az alkotásra a szervezői munka mellett is?

Most sajnos jóval kevesebbet fogalakozom írással. Azokat a műfajokat művelem, amik nem igényelnek olyan nagy „beleülést” mint mondjuk a prózaírás. A prózaíráshoz akár hosszú hónapokig, évekig tartó folyamatos, napi négy-öt órás nyugalom kell. Ezzel szemben egy novella vagy egy dalszöveg megírása megtörténhet akár pár nap alatt, most inkább ezeknek jut hely az életemben. 

Most éppen min dolgozik?

Van néhány megkezdett könyvem és nehezen mondom ki, hogy nem dolgozom rajta. Mindig a fejemben van, hogy holnaptól félreteszem a munkával kapcsolatos teendőimet, és írni fogok.