Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Farsang

Maszkokat készítettek az iskolások

2017. február 09. csütörtök

25 diák érkezett a Józsefvárosi Galéria kézműves foglalkozására a Németh László Általános Iskolából február 7-én és 9-én. A iskolások szakköri programok keretében farsangi papírmasé maszkokat készítettek: a foglalkozásokon négy órán keresztül szorgoskodtak a lelkes gyerekek.

A felsősök először agyagból megformázták a maszkot, majd egy átlátszó fóliába csomagolták. Ezt követően tapétaragasztóval bekent papírcsíkokkal beborították a maszkot, amely megszáradva, megkeményedve adta a maszk alapját.

Száradás után kivágták a szemeket, majd szebbnél szebb színekkel díszítették a maszkokat. „Azért is jó ez a program, mert a gyerekek az álarckészítésen felül az agyagozással is megismerkedhetnek” – mondta el kérdésünkre Susits Éva, a gyerekeket kísérő tanár.

Az iskolásoknak a Józsefvárosi Galéria rendezvényszervezője mutatta be a maszkkészítés fortélyait.

Sipos Orsolya elmondta: a gyerekeknek tartott foglalkozások általában az éppen aktuális kiállításhoz köthetők, jelen esetben viszont a farsangi időszakhoz kapcsolódik. Hozzátette: a tapasztalatok alapján elmondható, hogy a gyerekek nagyon évezik ezeket a kézműves foglalkozásokat.

A Józsefvárosi Galéria egész évben komoly hangsúlyt fektet a gyermekprogramokra. Péntekenként színvonalas előadásokkal készülnek: tavasszal Rutkai Bori és Gryllus Vilmos lép fel, illetve a Picaro színház és Méhes Csaba pantomim előadását is megtekinthetik az érdeklődők. A legközelebbi foglalkozást pedig májusban tartják, ami Sajdik Ferenc humoros tárlatához köthető majd. A kerületi gyermekeknek ingyenesek a programok.

Farsang

A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. A farsang csúcspontja hagyományosan a karnevál, amit farsang farkának is nevezünk. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig terjedő 3 nap, ami nagy mulatságok közepette megrendezett télbúcsúztató. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást. A középkori Magyarországon a nemesi udvarokban bálokat rendeztek ebben az időszakban, de a falusi néphagyományokban is fontos szerepet játszott a farsang.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben