Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Átadták a „Józsefváros rendjéért” elismeréseket

Sára Botond: Együtt többet tehetünk a kerület közbiztonságáért

2017. április 05. szerda

A kerületünk közbiztonságáért kifejtett áldozatos tevékenységükért, valamint példamutató munkájuk eredményeként hatvankilenc rendvédelmi dolgozó vehette át az önkormányzat által adományozott Józsefváros rendjéért kitüntetést április 5-én. A Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ünnepségen Sára Botond alpolgármester kiemelte a rendőrség, az önkormányzat és a polgárőrség együttműködésének fontosságát. Mint mondta: büszkék lehetünk az elért eredményekre, de vannak még megoldandó feladatok. Az eseményen részt vett Sántha Péterné alpolgármester, Molnár Gábor alezredes, Józsefváros rendőrkapitánya, Teszársz Károly, a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke és a képviselő-testület több tagja.

A VIII. kerületi rendőrkapitányság dolgozóival telt meg Polgármesteri Hivatal díszterme szerda délelőtt. Sára Botond köszöntőjében felidézte: a kétezres évek elején és az azt megelőző években egészen más volt a közbiztonsági helyzet a kerületben, mint most. 

Megduplázódott a közbiztonságért dolgozók száma

Az alpolgármester elmondta: amikor a kerület jelenlegi vezetése elkezdett dolgozni, Kocsis Máté polgármester megkérdezte az akkori rendőri vezetőket, hogy milyen lépéseket kell megtenni Józsefvárosban ahhoz, hogy rend legyen. A válasz az volt, hogy újjá kell építeni a Teleki téri piacot, be kell zárni a Négy Tigris piacot, illetve meg kell szüntetni a kerületben működő Kék Pont „tűosztó” helyet. „Ma már elmondhatjuk, hogy ez a három fő probléma megszűnt” – fogalmazott Sára Botond. Azon kívül újjászervezték a kerületi polgárőrséget, a rendőrség, illetve a közterület-felügyelet pedig létszámában és eszközállományában megerősödött. „Józsefváros közbiztonságáért ma már kétszer annyi ember dolgozik, mint korábban” – tette hozzá. Mint mondta, a több mint 180 kamerából álló térfigyelő hálózat 300 millió forintból megújulva az ország egyik legnagyobb és legfejlettebb rendszere lett, amit tovább szeretnének bővíteni. A közbiztonság javítását pedig soha nem támogatták Józsefvárosban olyan mértékben, mint az elmúlt években: több mint 4,5 milliárd forintos fejlesztést valósított meg a belügyminisztérium, az önkormányzat és a rendőrség. 

Dobogós helyen a józsefvárosi rendőrkapitányság 

Sára Botond kiemelte: a józsefvárosi rendőrkapitányság hatékonysága és eredményei révén Budapest három legjobb kerületi kapitánysága között van annak ellenére, hogy az itt szolgálatot teljesítők az egyik legnehezebb terepen dolgoznak. Egyharmadával csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, itt lopják el a legkevesebb autót – éves szinten egy számjegyű ez a szám – és kiemelkedő a nyomozások eredményessége is. Az alpolgármester példaként említette, hogy a tizennégy kiemelt bűncselekmény kapcsán a nyomozás eredményessége közel kétszeresére javult, a közterületen elkövetett bűncselekmények közül pedig négyből hármat felderítenek. „Ezekre az eredményekre büszke lehet a kerületi kapitányság és annak dolgozói” – tette hozzá, hiszen ezek olyan elismerésre méltó eredmények, amitől a kerületiek még nagyobb biztonságban érezhetik magukat. 

Szigorítják a közösségi együttélés szabályait

„Mára már eljutottunk oda, hogy azokkal a problémákkal is foglalkozni kell, amelyek nem merítik ki a bűncselekmény fogalmát, de a lakosok számára zavaróak” – hangsúlyozta Sára Botond. Ennek érdekében az önkormányzat konzultációt indított, a kérdőívet több mint 11 ezer lakos küldte vissza. A józsefvárosiak szerint szükség van szigorításra az üzletek, vendéglátóegységek éjszakai nyitvatartása, a közterületek rendje, és a lakóházakban a közösségi együttélési szabályainak betartatásával kapcsolatban. Az alpolgármester szerint a kerület vezetése levonta a tanulságot a lakosság észrevételeiből, és egy szigorításokat tartalmazó rendeletcsomagot készít. Sára Botond kiemelte a rendőrség, az önkormányzat és a polgárőrség összefogásának fontosságát. „Ezt az együttműködést folytatni kell, hiszen közösen többet érhetünk el. Vannak előttünk feladatok, ezért ahogyan mi is számítunk önökre, önök is számíthatnak az önkormányzatra a jövőben is” – zárta a beszédét. 

Kivételes dolgozók egy kivételes kapitányságon

Molnár Gábor rendőrkapitány arról beszélt, hogy a kilencvenes években rövid ideig dolgozott a kerületben, és akkor egészen más állapotok uralkodtak, egészen más statisztikai eredmények voltak, mint ma. A rendőrkapitány szerint az elért eredményekhez szükség volt az önkormányzat folyamatos támogatására, illetve kellett egy szemléletváltás, aminek köszönhetően ma már egy egyre jobban működő csapatként tudnak dolgozni. Az eredményeket pedig mások is látják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a VIII. kerületi kapitányság munkáját a közelmúltban kivételesnek értékelte. „Ehhez pedig kivételes kollégákra van szükség, és nemcsak azokra, akik most itt ülnek, hanem a kapitányság minden dolgozójára” - fogalmazott Molnár Gábor.     

„Józsefváros rendjéért” kitüntető címben részesült a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság állományában dolgozók közül:

Almásy Ildikó közalkalmazott, Arnóczki Gábor címzetes rendőr törzszászlós, Aszalós Bence Áron rendőr főhadnagy, Bajsz Anett rendőr alezredes, Bánfi Imre Zoltán címzetes rendőr főtörzszászlós, Barta Adrienn rendőr őrmester, Bartek Zsolt címzetes rendőr százados, Beitler Beáta címzetes rendőr százados, Berdár Mihály közalkalmazott, Blaskó János Lászlóné közalkalmazott, Csank Zsuzsanna címzetes rendőr őrnagy, Csürök Gergely címzetes rendőr törzsőrmester, Darnyi Szabolcs címzetes rendőr főtörzszászlós, Debreceni Zoltán közalkalmazott, Dobó Zsófia címzetes rendőr törzsőrmester, dr. Kerek Béla címzetes rendőr alezredes, dr. Nagy Ágnes kormánytisztviselő, Faragó László címzetes rendőr főtörzszászlós, Faragó-Szuhay Ágnes rendőr alezredes, Gönczöl Lilla rendőr hadnagy, Granados-Casas Erika Rita címzetes rendőr főtörzszászlós, Gyenes Tamás címzetes rendőr törzszászlós, Háda Szilvia Katalin közalkalmazott, Hatházi Sándor Péter rendőr főtörzsőrmester, Hegedűs László rendőr őrnagy, Henye Adrienn rendőr hadnagy, Hoppál Renáta rendőr őrmester, Jobbik Tamás rendőr főtörzsőrmester, Juhász Tibor rendőr törzsőrmester, Kálmán László címzetes rendőr alezredes, Kiss Tibor rendőr törzsőrmester, Kornócziné Kecskés Katalin rendőr őrmester, Kovács Ádám rendőr hadnagy, Kovács Krisztina közalkalmazott, Kovács Tibor rendőr alezredes, Kremper János Roland rendőr főtörzsőrmester, Lévai Eleonóra rendőr alezredes, Megyeri Éva rendőr alezredes, Mező László rendőr főtörzsőrmester, Mikula Máté rendőr százados, Molnár Zsuzsanna rendőr őrnagy, Muza János rendőr őrmester, Nagy József rendőr őrmester, Nagy Zsolt rendőr százados, Návay Levente Zsolt rendőr őrmester, Oláh Attila rendőr törzsőrmester, Orbán Katalin közalkalmazott, Orosz Tünde címzetes rendőr őrnagy, Papp István Norbert rendőr százados, Papp László címzetes rendőr törzsőrmester, Papp Zoltán rendőr hadnagy, Pergel Máté rendőr főtörzsőrmester, Petneházi Zoltán rendőr zászlós, Ragány Péter címzetes rendőr törzsőrmester, Reszegi László rendőr őrmester, Rohr Szandra címzetes rendőr törzsőrmester, Schmidt Roland rendőr főtörzsőrmester, Simpf Sándor rendőr főtörzsőrmester, Stefkó Krisztián fegyveres biztonsági őr, Szabó Győzőné közalkalmazott, Szabó László Dániel rendőr őrmester, Szabó Zoltán címzetes rendőr törzsőrmester, Szénási Attila rendőr főtörzsőrmester, Szilágyi Zoltán címzetes rendőr főtörzszászlós, Tarr Miklós fegyveres biztonsági őr, Tolnay Krisztina címzetes rendőr főtörzszászlós, Tóth Norbert rendőr őrmester, Tóthné Dolycsák Ida címzetes rendőr törzszászlós, Virág Tamás rendőr őrmeste

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben