Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Adakozás és adományozás egy helyen

Különleges adománybolt nyílt a Baross utcában

2017. május 16. kedd

Adományboltot nyitott a Baross utcában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szeretetszolgálata, a CEDEK. Az üzletben a rászorulók jelképes összegért, 300 forintért vásárolhatnak mások által felajánlott ruhákat, könyveket, játékokat, a befolyt összeggel pedig a szeretetszolgálat munkáját támogatják.

 Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Karitatív Tanács elnöke köszöntőjében bátor lépésnek nevezte az adománybolt létrehozását, hiszen, mint mondta, korábban még nem fordult elő, hogy egy helyen történjen az adományozás és az adakozás. A bolt ezzel kapcsolatot teremt az adakozók és a rászorulók között – fűzte hozzá.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija úgy fogalmazott: az EMIH a karitatív munkában a segítségnyújtás mellett legalább olyan fontosnak tartja a közösségépítést is. Ebben a boltban pedig közösséggé válhatnak azok, akik idehozzák feleslegessé vált tárgyaikat és azok, akik hazaviszik és tovább használják azokat.

A vezető rabbi szólt arról is, hogy a közel két éve létrehozott szeretetszolgálatuk rendszeresen oszt meleg ételt, küld adományokat Észak-Magyarországra és Kárpátaljára, gyermekotthonokat támogat és ösztöndíjprogrammal segíti hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását.

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere üdvözölte, hogy az EMIH birtokba vette az épületet a közelmúltban, amely hamarosan küllemében is megújul. Majd arról beszélt, hogy Józsefváros önkormányzata számos kötelező és önként vállalt feladatot lát el az elesettek segítése érdekében, több mint kétmilliárd forintot fordít költségvetéséből éves szinten erre a célra. Példaként említette a népkonyha, a közösségi mosoda működtetését, de azt is megemlítette, hogy a képviselő-testület a közelmúltban döntött a Családok Átmeneti Otthonának létrehozásáról. Az időseknek házi segítségnyújtást biztosítanak, valamint Józsefváros az összes kerület között egyedülálló hajléktalanellátó rehabilitációs programmal – a LÉLEK-programmal – rendelkezik. 

Az alpolgármester kiemelte azt is, hogy állami segítséggel több, mint egymilliárd forintból biztosítja a kerület a szociális- és gyermekétkeztetést, Józsefvárosban a gyermekek több mint kétharmada ingyen étkezik. Megemlítette a bérlővédelmi programot is, amely biztonságos, hosszú távú és méltányos segítséget nyújt az önkormányzati lakást bérlőknek. Sára Botond kiemelte: az önkormányzat és az EMIH egymást segítve tudja a jövőben végezni munkáját, és számíthatnak a kerület támogatására. Hiszen – mint mondta – a fő cél az, hogy valamennyien, közös erővel tudják segíteni a rászorulókat.

Az adományboltba bárki beviheti a már nem használt ruháit, gyermekjátékokat, háztartási eszközöket, mindennapi használati tárgyakat, amiket a rászorulók minimális összegért, 300 forintért vásárolhatnak meg. A befolyt bevételt karitatív céljaikra fordítják. A hely emellett mosoda, közösségi tér is lesz egyben. Az adománybolt hétfőtől csütörtökig 10 és 18, pénteken 10 és 14 óra között tart nyitva a Baross utca 61. szám alatt (bejárat a Vajdahunyad utca felől).

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben