Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A főváros jóváhagyta a városrehabilitációs programot

Kétmilliárd forint az Orczy negyed fejlesztésére

2017. szeptember 06. szerda

Kétmilliárd forintos pályázati forrást hagyott jóvá a Fővárosi Közgyűlés az Orczy negyed rehabilitációjára – jelentette be Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a közösségi oldalán. Kerületünk vezetése elkötelezett az Orczy negyed fejlesztésében ezért pályázatot nyújtott be uniós támogatás elnyerése érdekében. A városrehabilitációs program a társadalmi, a foglalkoztatási és a bűnmegelőzési, valamint a lakhatási problémák megoldására fordít kiemelt figyelmet. Egyes elemeinek tervezésébe az önkormányzat a helyi lakókat, egyházakat, civileket és intézményeket is bevonta.

A józsefvárosi képviselő-testület a tavalyi évben döntött arról, hogy indul a „Leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” elnevezésű pályázaton. Az Orczy negyed fejlesztésére fókuszáló program tervezésébe az önkormányzat bevonta a helyi lakosságot, az intézményeket, valamint az egyházi és civil szervezeteket. A Fővárosi Közgyűlés augusztus 30-ai ülésén döntött az Orczy negyed rehabilitációjának kétmilliárd forintos támogatásáról, amelynek jóváhagyásához a Miniszterelnökség megerősítésére van csupán szükség.

   

A pályázat három nagy programelemet foglal magában: az egyik a lakhatással kapcsolatos, emellett egy foglalkoztatási-gazdaságélénkítési, valamint egy bűnmegelőzési-közterületi programrész is lesz. Mint azt Sára Botond alpolgármester korábban elmondta: a rehabilitáció – a Magdolna negyed egyes tömbjeinek bevonásával – a Magdolna Negyed Program folytatásaként a Kálvária tér környékéről indul, ugyanakkor jól illeszkedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy negyedben zajló állami beruházáshoz is. Az akcióterület határai a Dankó utca – Magdolna utca – Dobozi utca – Baross utca – Kálvária tér – Diószegi utca – Dugonics utca – Illés utca – Kálvária tér által határolt területre eső hét tömb. 

A programban nagy hangsúlyt kapnak a szociális elemek, az itt élők társadalmi integrációjának elősegítése. Átveszik ugyanakkor a korábbi városrehabilitációs programokban szereplő bevált elemeket is, mint például a Szomszédsági Rendőr Program. A pályázat részeként továbbá támogatható társasházak, szociális bérlakások energiahatékonysággal egybekötött felújítása, bérlakások vásárlása, közterületek felújítása, akadálymentesítés, társadalmi beilleszkedést segítő, családsegítő, gyermekvédelmi és egészségügyi programok, valamint bűnmegelőzési projektek szervezése.

Bányai Rudolf 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben