Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A boldog emberek országa

Zászlómúzeum: bemutatkozott Bhután

2017. december 11. hétfő

Bhután Ázsia délkeleti részén fekvő ország; a Himalájától keletre helyezkedik el. Területe körülbelül Magyarország felét teszi ki. Földünk egyik legelzártabb országa: a körülbelül nyolcszázezer lelket számláló ország és hazánk között eddig soha nem volt semmilyen diplomáciai kapcsolat. A Zászlómúzeum kiállítása és ennek megszervezése adta az első alkalmat a hivatalos kontaktus létrehozására a két ország között.

Bhutánról leghamarabb talán az korábbi ENSZ-jelentés juthat eszünkbe, amely szerint a bruttó nemzeti boldogság indexe náluk a legnagyobb.

Még a nyáron elkezdte szervezni a november 29-én megnyílt kiállítást Balogh László, a Zászlómúzeum vezetője. „Óriási kihívás és egyben megtiszteltetés egy olyan országgal felvenni a kapcsolatot, amellyel egyáltalán nincs hivatalos kontaktusa országunknak. Örömmel tölt el, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Ázsiai és Csendes-óceáni Főosztály képviseletében is jelen voltak a megnyitón, és ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan hivatalosan is megkeresik Bhutánt a diplomáciai kapcsolat felvétele kapcsán.

Fotókkal, és az ott élők jellegzetes használati tárgyaival nyílt meg a kiállítás, amely február végéig díjmentesen tekinthető meg” – tette hozzá a Zászlómúzeum vezetője.

A Magyar-Bhutáni Baráti Társaság alapító elnöke, Valcsicsák Zoltán további érdekes információkat mondott el az ázsiai országról: évszázadokon keresztül paraszti gazdaságok tartották életben az országot, az elmúlt évtizedekben több vízerőművet építettek, az áramot pedig Indiának adják el.

„Bhután egyre több magyar ember figyelmét kelti fel, egyesületünk ezért kiadta az első magyar nyelvű országismertető könyvet, sőt még filmfesztivált is szerveztünk a kis ország népszerűsítése érdekében. Egyre több turista látogat el Bhutánba: napi 250 dollár fejében teljes ellátást kapnak az országba ellátogató vendégek” – fűzte hozzá Valcsicsák Zoltán.

Fotó: Szirmai Norbert/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben