Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ünnepi istentisztelet

Megújult a 90 éves Salétrom utcai református templom

2017. december 11. hétfő

Advent második vasárnapján ünnepi istentiszteletet tartottak a Józsefvárosi Református Egyházközség Salétrom utcai temploma fennállásának 90. évfordulója alkalmából. Az igehirdetést követően ismertették az egyházközség történetét, majd bemutatták az elmúlt években kívül-belül megszépült templom felújításának állomásait. A gyülekezet emlékplakettet adományozott a felújítás segítőinek, köztük a Józsefvárosi Önkormányzatnak, amelyet Sántha Péterné alpolgármester vett át.

Teljesen megtelt a Salétrom utcai templom a december 10-én megtartott ünnepi istentisztelet alkalmából. Az igei köszöntést követően a gyülekezet 10 éve működő kórusa és a gyülekezeti tagok gyermekei énekeltek.

Bacskai Bálint lelkész igehirdetésében az evangéliumi prédikáció ingyenességéről beszélt, amely Krisztus feltétlen szeretetét jelenti.

„A Józsefvárosi Református Egyházközséget 1905-ben alapították meg, amely kezdetben vándorló életet élt” – mondta el Czentnár Simon. A beosztott lelkész az egyházközség történetét ismertetve kiemelte: a gyülekezet végül az 1920-as években megvásárolta a Kölber kocsigyár egyik raktárépületét, amit Almási Balogh Lóránd építész tervei alapján templommá alakítottak.

„A templomot 1927. december 4-én Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szentelte fel a Magyar Reménység Temploma néven” – összegezte.

A templom épületén az elmúlt 90 évben három nagyobb átalakítás volt: az első kettőre a háború és a forradalom szomorú eseményei miatt volt szükség. 1945-ben főként az orgona szenvedett károsodást, 1956-ban pedig az épületfal szakadt be egy becsapódó lövedék miatt. A templom 1960-ban megvalósult renoválása során került fel az orgona fölé az igehely: „Az Isten szeretet” – idézte fel Czentnár Simon.

A legutóbbi – az elmúlt két évben lezajlott – felújítás koordinálását Márky Jenő vállalta el. A prezsbiter a bizonyságtétel során elmondta: megújult a homlokzat, belső festést kapott a templom. A legnehezebb feladat azonban a templomtető felújítása volt.

A gyülekezet hálája jeléül a támogatóknak emlékérmét adományozott, a felújítást a Józsefvárosi Önkormányzat 3,4 millió forinttal támogatta.

A plakettet Sántha Péterné alpolgármester vette át. Az ünnepi istentisztelet szeretetvendégséggel ért véget.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben