Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Új játékok, rendezett park és megszépült tűzfal

Megnyitott A nagy ho-ho-ho-horgász játszótér

2017. december 12. kedd

Az Auróra, Déri Miksa és Fecske utcák által határolt üres telken egy mászókával, kis focipályával és rugós játékokkal felszerelt játszóteret alakított ki az önkormányzat. A szomszédos ház tűzfalára a Csukás István és Sajdik Ferenc által megálmodott népszerű mesehős, A nagy ho-ho-ho-horgász került, aki a játszótér névadója is lett. Az elkészült játszótérre Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester is kilátogatott kedd délután.

Már birtokba is vették a gyerekek a december 11-én megnyitott A nagy ho-ho-ho-horgász nevű játszóteret. Néhányan a muréna alakú rugós játékot emberevő piranhának nevezték el, amely elől a hajónak kikiáltott hintára lehetett felmenekülni. A közeli futódomb pedig sziget lett, ami a hajótörötteknek menedéket nyújtott. A többi apróság inkább a kis focipálya melletti mászókás csúszdát próbálta ki először.

Az Auróra, Déri Miksa és Fecske utcák közötti új játszótér kialakításáról Józsefváros képviselő-testülete korábban döntött. A környékbeli kisgyermekes családok örömére a korábbi üres, kihasználatlan telek játékokkal jól felszerelt, rendezett kis park lett.

A területre nyolc új fát telepítettek és pihenésre alkalmas padokkal, valamint tavasztól őszig üzemelő ivókúttal szerelték fel. A 32 millió forintból kialakított játszótérre Kocsis Máté polgármester, Sára Botond alpolgármester és Dudás Istvánné a környék önkormányzati képviselője is ellátogatott.

A névadó a szomszédos ház tűzfalára felfestett mesehős lett, amely nemcsak a játszótér használóinak, hanem az arra járóknak is kellemes látványt nyújt.

A bekerített térre – amely a téli időszakban reggel 7 és a korai sötétedés miatt délután 17 óra között lesz nyitva – a józsefvárosi kerületőrök vigyáznak majd.

Fotó: Baranyai Attila/ Józsefváros újság