Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefvárosi gyerekeket ajándékoztak meg

Karácsonyfa-díszítés a Mátyás téren

2017. december 14. csütörtök

Immár negyedik alkalommal állított fel és díszített fenyőfát a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület a Mátyás tér közepén. A civil szervezet már korábban egy jótékonysági adománygyűjtésbe kezdett: kétszázötven, a környéken élő, illetve óvodába járó gyermeket szerettek volna megajándékozni. Kezdeményezésük megértő fülekre talált, az apróságok nagy örömére.

A Mátyás tér környékén található óvodák gyermekeinek részvételével tartott karácsonyi ünnepséget a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület.

A civil szervezet elnöke, Gaálné Madarász Anna elmondta, hogy a tagok, illetve a Mátyás tér környékén élők nagylelkűségének köszönhetően gyűlt össze kétszázötven ajándékcsomag. „Csodálatos, hogy örömet okozhatunk az óvodásoknak a felajánlott meglepetéscsomagokkal” – hangsúlyozta a szervezet elnöke, majd a gyerekekkel közösen feldíszítették a tér közepén felállított fenyőfát.

„Józsefvárosban több, nagyon jól működő, és fontos feladatokat ellátó civil szervezet működik” – mondta Sántha Péterné alpolgármester, aki szintén kilátogatott Mátyás téri karácsonyfa díszítésre.

„Nagy öröm számomra, hogy ebben a körzetben tevékenykedhetem, ugyanis olyan emberekkel ismerkedhettem meg itt, akik szeretnek segíteni, adakozni, és fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek szebbé varázsolják a karácsonyt” – fűzte hozzá a Magdolna negyed képviselője.

Fotó: Huszár Boglárka/ Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben