Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros, ahogy a gyerekek látják

Díjazták a rendőrségi rajz- és filmpályázat legjobbjait

2017. december 18. hétfő

A korábbi évekhez hasonlóan ismét nagy sikert aratott az óvodások és általános iskolások körében a Józsefvárosi Rendőrkapitányság által meghirdetett rajzpályázat, amelyet idén kisfilmpályázattal egészítettek ki. A legjobb munkák készítőinek Molnár Gábor alezredes, józsefvárosi rendőrkapitány adta át az értékes díjakat.

Több száz pályamunka érkezett a Józsefváros, ahogyan én látom című rendőrségi rajz- és kisfilmpályázatra. A díjazottak a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság tanácstermében gyűltek össze, ahol Molnár Gábor köszöntötte a gyerekeket. A rendőrkapitány elmondta, hogy immár harmadik alkalommal hirdették meg a pályázatot, amelyre idén is sok szép mű érkezett, majd kiosztotta az elismeréseket.

Az első osztályosok közül a legszebbnek Lukács Rudolf (Losonci Téri Általános Iskola - Losi) munkáját ítélték, a második illetve harmadik helyezettek Károly Kinga (Deák Diák Általános Iskola) és Milik Csenge (Losi) lettek. A második évfolyamon az első három helyezett: Kecskeméti Leminh Trang (Losi), Li Yuhan (Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – Molnár) és Horváth Ketrin Barbara (Losi). A harmadikosok közül a legjobbnak Somók Virág Judit (Molnár) rajza bizonyult, a második Horváth Zoltán (Losi) és a harmadik Murmann Viktor (Molnár) lett. A negyedik osztályosoknál két első díjat osztottak ki, amit Chen Yu XIn és Lui Jiling (Losi) kapott. Burszán Kata Júlia és Fekete Jázmin (mindketten a Molnár iskolából) álltak a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára.

Az óvodások is sok szép rajzot küldtek a pályázatra, amelyekből a legszebb Szoboszlai Arabelláé (Szivárvány Tagóvoda) lett. A második helyezett Burszán Anna (Virágkoszorú Tagóvoda), a harmadik legjobb rajz Borúzs Katica (Gyerek-virág Tagóvoda) munkája. Emellett különdíjban részesült Stefán Zsóka (Katica Tagóvoda), Kiszel Sára (Csodasziget Tagóvoda), Kun Zsófia Lilla (Százszorszép Tagóvoda), Bakó Botond Nándor (Wesley óvoda) és Henter Ágnes (Deák Diák Általános Iskola). A kisfilm kategóriában Illés Kornél, Pakodi Botond és Pungor Zolta, a Vajda Péter Általános Iskola diákjai végeztek az első helyen.

A díjazottak Molnár Gábor rendőrkapitánytól és Tolnay Krisztina iskolarendőrtől oklevelet, valamint táskát, kerékpáros felszereléseket, és írószereket tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át, az első helyezettek különdíjként bukósisakot is kaptak.

A legjobb rajzokat bekeretezték és felkerültek a rendőrkapitányság folyosóinak falaira.

Fotó: Baranyai Attila/ Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben