Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros polgármestere indul a 2018-as országgyűlési választásokon

Kocsis Máté: Nyóckerből Józsefvárost csinálunk

2017. december 21. csütörtök

A közrend és a köztisztaság költségvetésének nevezte a kerület 2018-as, napokban elfogadott költségvetését Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. Lapunknak adott interjújában kiemelte: várhatóan nyáron indulhat el az Orczy Negyed Program első üteme, amelynek köszönhetően a környéken jelentős felértékelődés és életminőség-javulás következhet be. Kocsis Máté bejelentette, hogy indul a 2018-as országgyűlési választásokon, hogy fontosabb ügyekben is tudja képviselni Józsefvárost, illetve a hasonló adottságokkal rendelkező IX. kerület egy részét. És hogy polgármesterként mire a legbüszkébb? „Röviden? Arra, hogy a Nyóckerből Józsefvárost csinálunk.”

A napokban fogadta el a józsefvárosi képviselő-testület a kerület költségvetését. Mely területekre csoportosítják leginkább a pénzeket 2018-ban?

Az önkormányzat pénzügyi stabilitását és kiszámítható működését garantálja, hogy – hagyományainkat folytatva – már az idei év végén el tudtuk fogadni költségvetésünket, amelynek két fontos eleme a közrend és a köztisztaság. A közbiztonság javítása érdekében már korábban is jelentős döntéseket hoztunk: gondolok a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, arra a rengeteg támogatásra, amit a BRFK-nak nyújtottunk, a közterület-felügyelők és kerületőrök szervezetének megerősítésére és számuknak növelésére, a polgárőrség újjászervezésére. Az elmúlt években közel 5 milliárd forintot fordítottunk minderre: ennek köszönhető például, hogy csak tavaly 35 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Természetesen rengeteg feladat áll még előttünk, folyamatosan törekszünk arra, hogy a biztonság egyre inkább javuljon, illetve az itt élők szubjektív biztonságérzete növekedjen. De nagyon fontos az is, hogy a bűncselekményt elkövető tudja: itt nagyon nagy esély van arra, hogy el fogják kapni, ne kísérletezzen.

A másik kiemelt téma a köztisztaság, amire sok panasz érkezik lapunkhoz is…

Tény, hogy jóval nagyobb energiát kell fordítanunk a köztisztasági állapotokra. Az ügyben tettünk lépéseket, többek közt helyi jogszabály megalkotásával, a városüzemeltetési cég megerősítésével. Mégis az látszik, hogy az elmúlt években a helyzet romlott. Az egyik ok az, hogy a munkaerőhiány miatt nem tudjuk a megfelelő közterületi takarítói létszámot feltölteni, a másik pedig az, hogy az itt élők kis része folyamatosan az utcára hordja a szemetét. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó sem tudja maradéktalanul ellátni kerületünkben a fővárosi területek takarítását, illetve a társasházak többsége sem veszi komolyan ezirányú kötelezettségeit. Január elsejétől 150 millió forinttal többet fordítunk ezért erre a feladatra, és a közterület-felügyelőktől is azt várom el, hogy jóval nagyobb figyelmet fordítsanak a köztisztasági ügyekre, mint a közlekedésiekre.

A Szigony utcai parkolóban és a Baross utcában erre biztosan szükség is lenne. Errefelé rendszeres, hogy egyesek italoznak, szemetelnek, zavarják mások nyugalmát.

Ezek is egy olyan esetek, amikor nem csupán jogszabályt kell alkotni egy probléma megoldására, hanem azt be is kell tartatni. A közterület-felügyelők és a rendőrök is tudják ezt. A lakosság nyugalma a legfontosabb, ezt kell elsősorban biztosítaniuk.

Mind a közbiztonság, mind a köztisztaság terén erősen érintett terület az Orczy negyed, ahol egy hasonló program valósulna meg, mint korábban a Magdolna negyedben.

Az a jó hírünk a józsefvárosiaknak, hogy a nagyszabású Orczy Negyed Program első ütemére 2 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást kaptunk. Hasonlóan a Magdolna Negyed Programhoz nem csupán az Orczy negyed küllemére fordítunk jelentős összegeket – a következő években mintegy 5-6 milliárd forintot –, hanem az ott élők társadalmi helyzetének javítására, amely bűnmegelőzési, felzárkóztatási, oktatási, képzési programokkal egészül ki. A környék megerősödéséhez hozzájárul az Orczy-park kiemelt kormányzati beruházásaként történő megújítása is. Az Orczy negyedben a következő években így jelentős felértékelődés és életminőség-javulás következhet be.

A programot már jó ideje készítik elő, mikor valósulhat meg?

Nyár eleje felé elkezdődhetnek az első, mindenki által látható lépések. De itt egy sok éves rehabilitációs programra kell gondolni. Ami jó hír, hogy nagyon régóta vártunk erre, rengeteg egyeztetésen, tárgyaláson, tervezésen vagyunk túl, és most végre el is kezdődik az újjáépítés.

240. évfordulóját ünnepelte novemberben kerületünk, hogyan értékeli a programsorozatot? 

Józsefváros történelmi és kulturális szempontból hihetetlenül értékes városrésze Budapestnek, még akkor is, ha az elmúlt 40 évben nem ez az összkép alakult ki róla. Az évfordulóra való megemlékezés olyan élményeket, identitást adhatott az itt élőknek – és remélem, adott is –, ami erősítheti az lokálpatriotizmust. Egy józsefvárosi egyáltalán nem kell, hogy szégyellje, hogy ő józsefvárosi, nyugodtan büszke lehet a város történetére, múltjára, és szerintem a jelenére és a jövőképére is. Józsefvárost manapság Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületeként emlegetik. Ezt az irányt és ütemet kell továbbra is tartani. Így a következő öt-tíz évben Józsefváros megkaphatja a teljesen új, következő korszakát kiszolgáló arculatát és identitását.

2009 óta polgármestere Józsefvárosnak. Mire a legbüszkébb?

Röviden? Arra, hogy Nyóckerből Józsefvárost csinálunk. Aki itt él, vagy élt, az pontosan tudja, hogy a Nyócker egy erősen degradáló kifejezés volt. Én itt nőttem fel a kerületben és régen, amikor ez még egy nagyon lepusztult, lelakott, a szocialista diktatúrában tönkretett városrész volt, sok ember szégyellte, hogy itt lakik. Ma már ez nagyrészt nincs így. A kerületet napjainkban már főleg Józsefvárosként emlegetik, és egyre többen látnak benne otthont és perspektívát.

Most mégis azt lehet hallani, hogy elhagyja Józsefvárost, a nagypolitika felé fordul…

Sosem hagyom el Józsefvárost, az ambícióim Józsefváros képviseletéig terjednek. Arra kaptam felkérést a kormánypárttól, hogy induljak el a 2018-as országgyűlési választásokon. Ez azonban nem Józsefváros elhagyását jelenti, hanem azt, hogy amennyiben megválasztanak, akkor Józsefváros – és Ferencváros egy részének – országgyűlési képviselője leszek. Nagyon szeretem a polgármesteri munkát, és még legalább ötszáz dolgot tudnék mondani, hogy még mit kellene még ebben a városban rendberakni. De azt is világosan kell látni, ezek között számos olyan ügy van, amelyet a parlamenti munkával jobban meg lehet oldani. Legyen az jogszabályalkotás, közbiztonsági intézkedések vagy lobbizás a támogatásokért.

Az advent vége felé engedjen meg egy személyes kérdést: hogyan telik majd a karácsony?

Családi körben, nyugalmasan, békésen. A legnagyobb ajándék az lesz, hogy végre többet lehetek a fiammal és a lányommal.

Nedbál Miklós

Fotó: Baranyai Attila, Józsefváros újság archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben