Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lopott autó, kábítószer és hiányzó jogosítvány

Igazoltatáskor buktak le

2018. február 08. csütörtök

A budapesti rendőrök elfogtak két férfit és egy nőt a Szűz utcában, akik nemcsak lopott autóval közlekedtek, hanem még kábítószer is volt náluk, valamint a jármű sofőrjének vezetői engedélye sem volt – számolt be a police.hu.

A Készenléti Rendőrség járőrei 2018. február 6-án kora délután a Szűz utcában igazoltattak egy járművezetőt és két utasát, akik közül a 31 éves, budapesti J. Attila a rendőröket meglátva megpróbált elmenekülni. A járőrök pár méter után utolérték a férfit és visszakísérték az autóhoz. A közúti ellenőrzéskor a járőrök megállapították, hogy a sofőrnek nincs vezetői engedélye, valamint az autót az V. kerületi rendőrkapitányság körözte, mert azt két héttel korábban ellopták a Belvárosból.

A rendőrök az egyik utas, egy 44 éves budapesti nő táskájában, valamint a járműben két, fóliába csomagolt, összesen 0,8 gramm kábítószergyanús port is találtak. J. Attila a helyszínen beismerte, hogy az autóban talált fólia az ő zsebéből esett ki, ezért ellene és a nő ellen is kábítószer birtoklása miatt indított nyomozást a VIII. kerületi rendőrkapitányság.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két hete történt autólopásról készült kamerafelvételek alapján megállapították, hogy a bűncselekményt J. Attila és a sofőr, a 26 éves budapesti M. Zsolt követte el, ezért ellenük lopás bűntett miatt eljárást indítottak.

A józsefvárosi és a belvárosi rendőrök a J. Attila lakásán tartott házkutatáskor – gépkocsi feltöréshez használt – szerszámokat, valamint más személyek nevére kiállított személyes okmányokat, bankkártyákat foglaltak le. A belvárosi nyomozók a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A lefoglalt autót az V. kerületi rendőrök még aznap este visszaadták a tulajdonosának.

A fotó illusztráció/Baranyai Attila, Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben