Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Késsel fenyegetve rabolt ki egy fiatal nőt

Öt és fél év fegyházat kapott egy pakisztáni férfi

2018. február 13. kedd

Jogerősen több évi, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a pakisztáni migránst, aki 2016 nyarán kirabolt egy 19 éves nőt Józsefvárosban. A férfit a kerületi rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították, majd 24 órán belül elfogták.

A férfi egy 10 centiméter pengehosszúságú késsel fenyegette meg áldozatát a Magdolna utcában 2016. június 16-án éjjel, és elvette tőle a mobiltelefonját, a pénztárcáját és az igazolványait. A pakisztáni férfit – akit korábban határzár tiltott átlépése miatt ítéltek el – a józsefvárosi rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították, majd 24 órán belül a II. János Pál pápa téren elfogták. 

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta az M1 híradójának: A kerületi ügyészség a pakisztáni férfival szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, amely eredményes volt. „A bíróság immáron jogerősen is bűnösnek mondta ki a férfit és ezért őt 5 év, 6 hónap, végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte, valamint 10 évre kiutasította Magyarország területéről” – tájékoztatott a szóvivő.

Forrás: hirado.hu

Fotó: korábbi képek az elfogásról

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben