Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Vízmű dolgozóinak adták ki magukat

Elfogták a csalókat

2018. február 24. szombat

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a Vízművek dolgozóinak adva ki magukat, száznegyvenezer forintot loptak el egy idős asszonytól Józsefvárosban. Harmadik társukat még keresik.

Három férfi csengett be február 20-án 14 óra körül kerületünkben egy idős asszonyhoz azzal az ürüggyel, hogy a Vízművektől jöttek. A nő beengedte őket a lakásába, ahol a férfiak azzal az indokkal, hogy számla túlfizetése van, negyvenezer forintot kértek a sértettől, azt állítva, hogy a pénzt felváltják, és így százharmincezer forintot adnak majd vissza. A sértett a negyvenezer forintot átadta, közben a férfiak a nő figyelmét elterelve ellopták a szekrényében lévő százezer forintját is. Az ügyben indult nyomozás során a rendőrök beazonosították az elkövetőket, a 63 éves budapesti G. Mihályt, a 60 éves gyöngyösi G. Sándort, és a 35 éves budapesti Lakatos Gyulát. G. Sándort a gyöngyösi rendőrkapitányság munkatársai február 21-én, G. Mihályt pedig a józsefvárosi rendőrök február 23-án tartózkodási helyükön elfogták.

A két férfit – elfogásukat követően – a rendőrök a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, őket csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. 

Társuk, az ismeretlen helyen tartózkodó 35 éves budapesti Lakatos Gyula ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága elfogatóparancsot adott ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Gyulát felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekményről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

Forrás és fotó: police.hu

A nyitókép illusztráció/Baranyai Attila, Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben