Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért

Tegyünk a gyermekek, fiatalok és idősek támogatásáért!

2018. február 26. hétfő

A Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért nevű szervezetet Józsefváros önkormányzatának képviselő-testülete alapított 1992-ben, majd 2016-ban megújította azt a még hatékonyabb működés érdekében. Az alapítvány fő célja a névadó kiemelkedő pedagógiai munkásságára emlékezve a gyermekek és fiatalok személyiségformálásának aktív támogatása és az idősek segítése.

2016-ban újragondolták az alapítvány tevékenységét, melynek során egy új kuratórium kezdett hozzá a célok megvalósításához. Az azóta biztos lábakon álló és eredményes munkát végző szervezet a tavalyi évben mintegy harminc pályázatot támogatott a korszerű oktatás és nevelés, az egészséges életmód és környezettudatos szemléletmód kialakítása jegyében. Emellett a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek, valamint a tehetséges diákok segítésére, a kreativitás fejlesztésére, az alternatív és kísérleti programok támogatására és az esztétikai nevelésre vonatkozó pályázatok megvalósításában is segédkeztek, összesen több mint 16 és fél millió forint hozzájárulással.

Az alapítvány kiemelt feladatának érzi a józsefvárosi oktatási, nevelési, szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi intézmények korszerűsítésének, felszerelésének elősegítését, az oktatásban résztvevők élet- és munkakörülményeinek javítását, az egészségügyi alapellátás szakmai fejlesztésének elősegítését. Emellett részt kíván vállalni a nagycsaládosok támogatásában, a józsefvárosi fiatalok színházra nevelésében, a nemzetiségi kultúrák terjesztésében valamint a kerületi szociális és egészségügyi ellátás tárgyi és személyi vonatkozásainak támogatásában, különös tekintettel a kisnyugdíjasokra.

Ennek érdekében az alapítvány a tavalyi évben többek közt hozzájárult az óvodai és iskolai komplex egészségnevelő, kísérleti és fejlesztő programok megvalósításához, eszközpark fejlesztéséhez, a bölcsődés korú gyermekek nagymozgásának fejlesztését szolgáló udvari játékok beszerzéséhez, telepítéséhez valamint lehetőséget biztosított a gyerekeknek, hogy ellátogassanak a Turay Ida Színházba, a Természettudományi Múzeumba, a Művészetek Palotájába és a Szemlő-hegyi-barlangba is.

A Karácsony Sándor Közalapítvány céljai megvalósításához várja adója 1%-át és fogadja az adományokat. A Közalapítvány bankszámlaszáma 11708001-20369233; adószáma: 18042436-1-42. A Közalapítvány honlapja a www.karacsonysandorkozalapitvany.hu webcímen érhető el.

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben