Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Vissza a munka világába

Tavaszi állásbörze a Kesztyűgyárban

2018. március 22. csütörtök

Az immár hagyományosnak mondható tavaszi állásbörzét idén március 22-én rendezték meg a Kesztyűgyár Közösségi Házban. Az eseményt az Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt keretében, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya és Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala szervezte. Köszöntőjében Sára Botond alpolgármester kiemelte: a különböző projektek mellett az önkormányzat is igyekszik minden segítséget megadni a kerületben élő álláskeresőknek.

Csaknem 1500 állásajánlattal várták az érdeklődőket, álláskeresőket csütörtökön a Mátyás téri közösségi házban. A 33 munkáltató számos álláshelyet kínált, a képzettséget nem igénylő szakmáktól kezdve a diplomával rendelkezőket megcélzó pozíciókig, így mindenki megtalálhatta az érdeklődésének, képzettségnek megfelelő lehetőséget. Többek között vendéglátóipari, adminisztratív, építőipari munkakörökre, vagy például varrónőnek, üzletkötőnek, informatikusnak, közgazdásznak is jelentkezhettek az álláskeresők, vagy a pályát váltani szándékozók. A multinacionális vállalatok, közép- és kisvállalkozások mellett állami és önkormányzati cégek is képviseltették magukat a börzén. Így a Magyar Honvédség, a Készenléti Rendőrség, a BKV Zrt., a Magyar Posta és a MÁV Zrt. is keresett munkatársakat, utóbbi pályakezdő diplomás programját is bemutatta. Emellett a Józsefvárosi Önkormányzat több intézménye is jelen volt.

Sokan elhozták magukkal önéletrajzukat, de ezt akár helyben, hozzáértő segítség mellett is megírhatták, amihez profi fotó is készült, és hasznos tanácsokkal, álláskeresési praktikákkal is gazdagodtak a jelenlévők. Az állásbörzén bemutatták az Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt által nyújtható, személyre szabott szolgáltatásokat és a képzési, támogatási programelemeket is. Az eseményen több mint 350-en vettek részt, és a 650 ügyfél-munkáltató találkozásból 193 esetben történt további tárgyalás vagy megegyezés. Az álláskeresők részéről a legkeresettebb munkakörök az irodai-adminisztratív pozíciók voltak.

Csökkenő munkanélküliség

Sára Botond alpolgármester köszöntőjében emlékeztetett: már kilenc éve szervezik meg ezeket az eseményeket az álláskeresők megsegítésére, ez a mostani a 16. állásbörze. Majd azzal folytatta: az a tendencia, ami országosan kimutatható az elmúlt nyolc évben – azaz, hogy egyre többen dolgoznak Magyarországon, ma már 750 ezerrel többen, mint 2010-ben, összesen pedig 4,5 millióan – Józsefvárosra is érvényes. Míg az V., VII. és VIII. kerületben összesítve egyharmadára csökkent a regisztrált munkahelykeresők száma, a nyolcadik kerület tekintetében 77 százalékkal, egynegyedére csökkent. Mára kevesebb, mint nyolcszázan vannak a regisztrált munkanélküliek a kerületben – ismertette az adatokat az alpolgármester. 

„A gyakorlat azt mutatja ezeken az állásbörzéken, hogy minden harmadik látogató sikerrel jár. Ugyanakkor vannak még olyan emberek, akik segítségre szorulnak. Ezért vagyunk ma itt. Bízunk benne, hogy ez a szám tovább javulhat” – fogalmazott. Sára Botond kitért arra is, hogy az önkormányzat a saját erejéhez mérten is igyekszik a kerületben élőknek segítséget nyújtani. Példaként említette a Magdolna utcában működő Fókusz Női Közösségi Központot, amely hátrányos helyzetben lévő hölgyeket karol fel hasonló megoldások biztosításával. A Horánszky utcában működő H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központról pedig elmondta, hogy az intézmény minden szükséges eszközt és lehetőséget biztosít azoknak, akik saját vállalkozás indításába vágnak. Kiemelte: mind a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, mind a Kesztyűgyár Közösségi Ház segítő szolgáltatásokat kínál az álláskeresőknek. 

Út a munkaerőpiacra

Dr. Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója arról beszélt, hogy a VEKOP Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt keretében amellett, hogy a munkáltatókkal lehet találkozni, további támogatásokat is nyújtanak az álláskeresőknek. A támogatott képzések mellett igényelni lehet keresetpótló juttatást, vagy például munkába járási, vállalkozóvá válási, lakhatási támogatást. Ezen kívül elhelyezkedést segítő tanácsokban is rendelkezésre állnak a projekt munkatársai, személyre szabott mentorálást is nyújtanak. 

Az adatokat részletezve a főigazgató elmondta: a projekt eddig több mint 3700 álláskeresőnek volt a segítségére a megvalósítás két éve alatt, 578-an igényeltek vállalkozóvá válási támogatást, 1418 fő képzése pedig elkezdődött. A VIII. kerületi kormányhivatal foglalkoztatási centrumként a VIII., V. és VII. kerület lakosainak nyújt szolgáltatásokat: 418 fő már belépett ebbe a programba, közülük hetvenen igényeltek vállalkozóvá válási támogatást. És amíg 2016 februárjában 3556 álláskeresőt tartottak nyilván, ez mostanra a legfrissebb adatok szerint 1230-ra csökkent – tájékoztatott Domokos Péter. A VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt a fővárosban a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, forrása az Európai Szociális Alap (ESZA) és a nemzeti társfinanszírozás által biztosított összeg. A projekt 2015 decemberében indult és 2021. október 31-ig tart. A fővárosban a munkaerő-piaci programot Budapest Főváros Kormányhivatala bonyolítja le, szorosan együttműködve a kerületi hivatalokkal.

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben